Meg fogjuk kapni az engedélyt az Európai Uniótól, hogy bevezessük a fordított adózást a mezőgazdasági termékek kereskedelmében. Románia is megkapta, és már két éve alkalmazza - mondta az InfoRádiónak Vámosi-Nagy Szabolcs.

Az Ernst&Young adóigazgatója úgy fogalmazott: ez a megoldás "mindig tisztít", hiszen a fals cégek nem tudják visszaigényelni az áfát. Hozzátette azonban, hogy még ezzel együtt sem zárható ki az adócsalás.

Ráadásul az első szereplő a láncolatban valamelyest rosszul jár, mert az előzetesen felszámított adóját nem tudja az árban szereplő áfából levonni, hanem külön eljárásban kell visszakérnie. Ezzel együtt is ez egy értelmes lépés - véli a szakértő.

Kiemelte, hogy a kormányfői megfogalmazás nem precíz, így még nem tudni pontosan, milyen ágazatokra vonatkozna a fordított adózás. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a gabonakereskedelemre és a húsiparra terjeszthetik ki a javaslatot.

Orbán Viktor a Parlamentben napirend előtti felszólalásában beszélt arról is, hogy kezdeményezik, akinek a cége jelentős adótartozással szűnt meg, ne kaphasson adószámot. Külföldön, például Ausztriában és Lengyelországban is létezik az, hogy a jelentős adótartozással bukó cégek tulajdonosai nem tulajdonolhatnak új céget - mondta a szakértő, aki ezt is helyes lépésnek tartja, amelynek "komoly üzenete van".

A kormány központi árszabályozást vezetne be a magas rezsiköltségek miatt a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében. Ennek kapcsán az Ernst&Young adóigazgatója azt mondta: ezzel a lépéssel a kabinet egy igazságtalanságot kíván felszámolni. Érthetetlen, hogy ugyanolyan tiszta vízért Budapesten mást kell fizetni, mint Érden vagy Szigetszentmiklóson - véli a szakértő.