Már régóta ismert az a rendelet, mely szerint a közigazgatási határon kívülről munkába utazó munkavállalók esetén a munkáltató köteles az utazási jegy vagy bérlet árának 86 százalékát megtéríteni a munkavállalói számára. Gyakori még a bérlet elszámolás helyett a közigazgatási határon kívülről utazók számára adott 9 forint/kilomtéres térítés is.

Ehhez a munkába járást szabályozó kormányrendelethez a személyi jövedelemadóról szóló törvény is szervesen kapcsolódik, így a 9 forint/kilométer mellett a munkába járásnál akár a bérlet vagy jegy teljes értéke is téríthető adómentesen.

A Kormány 193/2015. (VII. 21.) Korm. rendelete egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról azonban augusztus 1-től egy kicsit változtatott a munkába járás szabályozásán - hívja fel a figyelmet Fata László cafeteria szakértő. A módosítás szerint többek közt a menetrend szerinti országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratok jegye, bérlete számolható el. Erre az apró változásra főleg azok kapták fel a fejüket, akik nem menetrend szerinti járattal, hanem például kölcsönzött buszokkal végezték csoportosan a munkavállalók munkába szállítását.  Fata szerint azonban nekik sem kell tartani attól, hogy ez a jövőben nem lesz adómentesen téríthető.

A szakértő szerint ugyanis a bérelt buszokkal külön szervezett munkába- és hazautazás az adózás szempontjából csoportos személyszállításnak minősül, és továbbra is adómentes marad a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú melléklete alapján.

Már a munkába járás korábbi szabályozásában is 9 forint/kilométeres költségtérítést kellet fizetnie a munkáltatónak akkor, ha nem volt a lakhely és a munkahely között közösségi közlekedés, ha csak hosszú várakozási idővel tudta volna ezt a dolgozó igénybe venni, illetve a munkavállaló például mozgáskorlátozott. 2015. augusztus 1-től azonban azon közigazgatási határon kívülről munkába járó munkatársaknak is jár a kilométerenkénti 9 forintos térítés, akiknek óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van - emlékeztet Fata.

Ez év augusztus 1. előtt a munkáltató a mozgáskorlátozott munkavállalók esetében a közigazgatási határon belül történő munkába járást is a rendelet szerinti munkába járásnak minősíthette, így biztosítva ehhez az adómentes költségtérítést. Ez a szabály úgy bővül augusztus 1-től - mutat rá a szakértő -, hogy az előbb említett kisgyermekes dolgozói körnél is hasonlóan járhat el a munkáltató. 
Így ha a munkavállalónak óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van, akkor nála is megteheti a munkáltató, hogy a közigazgatási határon belül történő munkába járást is támogatja a kilométerenkénti 9 forintos térítéssel.