A határidős indexjegyzések alapján a vezető indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsdék árfolyammutatói 0,5-0,6 százalék gyengüléssel kezdhetik a keddi kereskedést.
Hétfőn nagy veszteséggel zártak az európai tőzsdék. Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 60 páneurópai indexek 1,15 és 1,14 százalékkal alacsonyabban fejezték be a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,94 százalékkal gyengült. Londonban 1,05 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,86 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,11 százalékkal csökkent. Madridban 0,83 százalék, Milánóban 1,15 százalék volt az indexcsökkenés hétfőn.
Kapcsolódó
Az árfolyamokat a globális gazdasági növekedés ütemének a lassulásától való félelem szorította le hétfőn. A múlt héten pénteken aggodalomra okot adó európai és kínai makrogazdasági adatok jelentek meg. Kínában több mint 15 éves mélypontra esett a kiskereskedelmi forgalom emelkedésének üteme novemberben, az ipari termelésé pedig közel hároméves mélységbe süllyedt a gazdaság lendületvesztésével párhuzamosan. Az euróövezetben pedig a várt enyhe gyorsulás helyett négyéves mélypontra lassult a magánszektor teljesítményének a növekedési üteme decemberben.
Hétfőn a kiskereskedelmi ágazat papírjai szenvedték meg leginkább a tartózkodó befektetői magatartást. A Next és a Marks & Spencer részvények közel öt százalékkal gyengültek, a Zalando papírja közel 12 százalékkal, a H&M papírja közel kilenc százalékkal.
Budapesten is esés jöhet
A nemzetközi hangulat alapján inkább kis csökkenést, iránykeresés jöhet a nap első felében. Kitért arra, hogy kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a jegybank publikálja új Inflációs jelentésének fő számait is. Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem egyéb kondíciókban - tette hozzá Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,96 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 39 675,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 2,10 százalékkal 3080 forintra csökkent, 874,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,85 százalékkal 11 660 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,56 százalékkal 441 forintra gyengült, forgalma 396,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 693,6 millió forintot ért el.
Esésben az olajár is
Az olajárak kedden már a harmadik egymást követő napja csökkentek. A Brent 1,66 százalékkal állt alacsonyabban az európai kereskedési idő előtt mintegy másfél órával hordónként 58,62 dolláron, a WTI ára pedig 1,81 százalékkal csökkent 49,29 dollárra. A világpiacon mértékadó mindkét olajtípus ára már 30 százalékkal esett október óta, a WTI pedig mér több mint egy éve nem látott alacsony árat ért el. Az árcsökkenést a világ nyersolajkészleteinek a felhalmozódása és az Egyesült Államok termelésének várható további növekedése idézte elő.
Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1345 dolláron, az arany ára 0,11 százalékkal unciánként 1250,40 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni