A Mol 24 forinttal, 0,98 százalékkal 2422 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 1,66 százalékkal 17 155 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,97 százalékkal 407 forintra gyengült, forgalma 198,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama változatlanul 8510 forinton állt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4256,89 ponton zárt hétfőn, ez 2,06 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Napközben alakult ki a kedvezőtlen nemzetközi hangulat, amelynek hatására a magyar piacon a blue chipek gyengültek, a legnagyobb mértékben 1,66 százalékkal az OTP esett, mindezek hatására pedig a BUX-index csökkenéssel zárt. A nemzetközi hangulat romlása összefügg a koronavírus omikron változatával, amelyről folyamatosan érkeznek az új hírek - mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, aki kitért a magyar piac 8,7 milliárd forintos forgalmára is, ami szerinte kivárást jelez. Ez azzal függ össze, hogy a héten 20 központi bank fog ülésezni, köztük kedden a Magyar Nemzeti Bank, szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, csütörtökön pedig az Európai Központi Bank.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat