"Valaki azt mondta nekem, ha ma bárki jót akar tenni a magyarokkal, nem fogják elhinni. Én meg erre azt mondtam, hogy akkor kezdjünk ebbe bele. Nekem nincs hatalomkényszerem, nem kell azért politikusnak mennem, hogy támogatást nyerjek és pénzem legyen" - mondta a Forbes-nak adott interjújában Gattyán György.
A jövő évi választásokra készülő milliárdos üzletember hisz a demokráciában és úgy látja, hogy az ellenzéki összefogás nem lesz képes a kétharmados többség megszerzésére. "Nekem erre most nagyobb az esélyem" - tette hozzá.
Szerinte nincs szükség politikai kinevezettekre. "Én képviselőket szeretnék. A szó eredeti értelmében. Akik ügyeket képviselnek. A helyi péket. A helyi autószerelőt. Olyat, aki ismeri az embereket és a problémáikat. Ha aktivizáljuk a pártot, ezek az emberek meg fognak jelenni, sőt már most megjelentek" - fogalmazott. Korábban azt mondta, állást kínál 106 képviselőnek az ország 106 választókerületében. Az interjúban pedig közölte, hogy ez a projekt egy digitalizációs tudásközpontról szól. "Leegyszerűsítve "az a célja, hogy ha bármit akarunk kezdeni Magyarországgal és a magyar lehetőségekkel, akkor hogyan lehet felrázni az országot. Persze, lehet fejleszteni a mezőgazdaságot, vagy elképzelhető, hogy találunk valahol olajat vagy földgázt, de nagy ugrást ezek nem jelentenének. Ahol huszárvágásokkal lehetne haladni, az a digitalizáció. Ez egy olyan kezdőlépés, motor, ami későbbiekben indikátora lehet a gazdasági fejlődésnek."
Az üzletember beszélt a webcam-szolgáltatást nyújtó Jasmine.com-ról, amely nagyban hozzájárult a vagyonának gyarapodásához. "Minket állandóan lepornóznak. Tisztázzuk akkor, mi is az a pornó! És mi a webcam? A mienk egy webcam-szolgáltatás ugyanis. A világ egyik pontján van egy hölgy, akit a member (fizető júzer) „betárcsáz” és fizet. Persze, levesz valamit, de akkor ez attól még art nude, erotika. A covid alatt a privát beszélgetéseink hossza nőtt, ezeknek a beszélgetéseknek a hossza átlagosan jóval óra felett van most. A webcam-szolgáltatás nem a szexről szól. Ezt írjuk le, mert ebből már elegem van" - mondta Gattyán.
Az üzletember beszélt arról, hogy Jasmine.com-ot működtető Docler Holdingot vegyesen érintette a járvány. A nem digitális befektetései közé sorolható edzőterem-hálózatát viszont durván érintette a pandémia. Emellett foglalkoznak a teqball népszerűsítésével, a cél, hogy a sport megjelenjen az olimpián.
Gattyán azt is elmondta, hogy az elmúlt pár évben előkészítették a cégcsoportot arra, hogy annak egy része tőzsdére tudjon menni. Hozzátette: "Ezzel megvagyunk, az egyik első lépés az volt, hogy dolgozói részvényeket bocsátottunk ki, ez kész van. Ezzel haladunk tovább, olyan komoly cégcsoportot akarunk létrehozni, amiben a streaming üzletágba – tehát a LiveJasmin, Jasmin, Oranum mellé – felvásárlásokkal, fúziókkal újabb cégeket vonunk be." Arra kérdésre, hogy melyik tőzsde a cél azt mondta, ahol a legjobban áraznak és akár a budapesti tőzsde is szóba jöhet.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)