A New York-i tőzsdéken mérsékelten süllyedő indexekkel indult a kereskedés, de a gyenge kezdés után megfordult az irány, miután jó makroadatok érkeztek. A főbb nyugat-európai indexek vegyesen mozogtak, zárás előtt a londoni tőzsde vezető indexe 0,46 százalékos mínuszban, a német DAX index 0,32 százalék pluszban volt. A befektetők a kínai-amerikai tárgyalásokkal valamint a Brexittel kapcsolatos híreket várják.
A piacok örömmel fogadták Theresa May bejelentését, amely szerint szavazhatnak arról, hogy ne lehessen hard Brexit. Erre a hírre főként az angol font tudott jelentősen erősödni mind a forinttal, mind az euróval szemben. Hozzátette, a londoni tőzsdeindex ennek ellenére csökkent. Az ottani részvénypiacon ugyanis magas az exporttevékenységet folytató vállalatok aránya, amelyeknek az erős font nem kedvezett, e vállalatok árfolyamának csökkenése pedig lehúzta a teljes londoni tőzsdét - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.
A Mol ára 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3272 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465 forintra nőtt, forgalma 182,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,77 százalékkal 5540 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3846,93 ponton zárt kedden, ez 18,02 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)