A részvénypiacokon nem igazán volt hatása annak, hogy kedd este szavaz a londoni törvényhozás alsóháza a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodásról, mert alapvetően azt várja mindenki, hogy elutasítják Theresa May javaslatát, legfeljebb arról van vita, hogy erre mekkora többséggel kerül sor - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.
A nyugat-európai tőzsdéken átlagos forgalom mellett kis emelkedések voltak, például a német DAX index 0,3 százalékot emelkedett, és a többi piacon is nagyon visszafogott, 0,1-0,4 százalékos pluszokat lehetett látni. A BUX mintegy 0,2 százalékos csökkenésével kicsit alulteljesítő volt, a mintegy 7 milliárd forintos forgalom pedig alacsony a 10-11 milliárd forintos átlagos forgalomhoz képest.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,75 százalékkal 3178 forintra csökkent, 831,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 600 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,88 százalékkal 458 forintra erősödött, forgalma 304,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5810 forintra nőtt, forgalmuk 742,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 3899,92 ponton zárt kedden, ez 10,22 pontos, 0,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Itt a kormány ajándéka Budapestnek: folytatódhat a Déli körvasút építése
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter