Nem volt jó napja a magyar részvénypiacnak, a főbb papírok közül a Mol és a Richter is 2 százalék körüli mínuszban zárta a hét első kereskedési napját - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en. A Magyar Telekom felülteljesítő volt 6 forintos drágulásával. Kedvező tényezőként említette az elemző, hogy az aktivitás nem volt nagy a piacokon.
A külföldi piaci hangulat nem volt rossz, a magyar tőzsde azonban kissé lemaradt a versenyfutásban. Európában nem voltak nagy elmozdulások, a német DAX index kis pluszt is tudott mutatni a záráshoz közeledve.
A következő időszakban több eseményre is figyelhetnek a befektetők. Megkezdődött a gyorsjelentési szezon, az amerikai Federal Reserve (Fed) szerdán teszi közzé gazdasági helyzetelemzését, a Bézs Könyvet, Európából pedig a héten inflációs számok érkeznek, ezek befolyásolják majd Cinkotai Norbert szerint a részvénypiaci hangulatot.
A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,28 százalékkal 2660 forintra csökkent, 712,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 140 forintra esett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,49 százalékkal 409 forintra erősödött, forgalma 159,3 millió forint volt.
A Richter-papírok 88 forinttal, 1,80 százalékkal 4792 forintra gyengültek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban