A cég bejelentése szerint az adózott eredmény 44,6 százalékkal, 44,21 milliárd riálra (11,79 milliárd dollár) zuhant. Ez nagyjából megegyezik a szakértők 44,6 milliárd riál várakozásával. A tavalyi harmadik negyedévben a nyereség 79,84 milliárd riál volt - írta az MTI.
Az Aramco eredménye jobban alakult mint főbb vetélytársaié. Így például az Exxon, a BP és a Shell profitja több mint 50 százalékkal esett.
Kapcsolódó
A harmadik negyedévben globálisan újranyitottak a gazdaságok a koronavírus-járvány miatti második negyedévi kényszerleállás után, ami növelte az olajkeresletet és emelkedett az olajár is. Ezek hatására a második negyedévi 24,62 milliárd riálról, mintegy a kétszeresére nőtt a társaság adózott eredmény a harmadik negyedévben.
A Saudi Aramco a világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalata: a kutatás és kitermelés (upstream) üzletágat Szaúd-Arábiában működteti, míg feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletága globális kiterjedtségű.
A társaságot tavaly decemberben vezették be a rijádi Tadawul tőzsdére, miután minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátásának keretében a szaúdi állam részvényenként 32 riálon (8,53 dollár) értékesítette tulajdonrészének 1,5 százalékát. Kedden 1,02 százalékos pluszban, 34,55 riálon - azaz a kibocsátási ár fölött - forogtak a részvények.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat