részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint továbbra is a Richter áll a befektetők érdeklődésének középpontjában. Árfolyamának emelkedését Józsa Bence a korábbi csökkenés korrekciójaként értékelte, hangsúlyozva, hogy

a Richter-részvények a mostani árfolyamukon is alulértékeltek az elemzők szerint.

 

  • A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2662 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,52 százalékkal 10 550 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,63 százalékkal 396,50 forintra erősödött, forgalma 65,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,36 százalékkal 7800 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
  • BUMIX 3583,38 ponton zárt pénteken, ez 36,26 pontos, 1,02 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!