Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 0,76 és 0,66 százalék emelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,01 százalék nyereséget ért el.
Londonban a többi európai piachoz képest szerény, 0,08 százalékos indexemelkedéssel zárt a tőzsde, míg Frankfurtban a DAX-index 0,83 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,72 százalék erősödést ért el. Madridban 0,66 százalék, Milánóban 1,11 százalék indexemelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést a tőzsde.
Kapcsolódó
Az európai kereskedési idő végén az amerikai tőzsdeindexek is fél százalék körüli nyereségben jártak. Az amerikai indexek csütörtökön is rekordszinten fejezték be a kereskedést.
A pénteki újabb lendület jórészt az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek küszöbön álló elsimításának volt köszönhető mind az amerikai, mind az európai piacokon. Ennek megfelelően a kereskedelmi kapcsolatok minőségében erősen érintett ágazatok vették ki részüket leginkább az árfolyam-erősödésből. A vegyipari index például 1,2 százalékkal erősödött pénteken.
Az olajár egy-másfél százalékos mértékben csökkent pénteken. Az európai kereskedési idő végén a globális kereskedelemben a WTI nyersolaj ára 1,37 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 60,34 dolláron, a Brent ára pedig 0,72 százalékkal 66,06 dollárra csökkent. Az olajár a pénteki csökkenéssel együtt is emelkedéssel zárja a hetet, sorban a harmadikat.
Az eurót 0,35 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1081 dolláron, az arany spot ára 0,11 százalékkal unciánként 1477,40 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter