New Yorkban a DJIA-30 index 1,10 százalék, az S&P-500 index 1,63 százalék, a Nasdaq Composite index 2,06 százalék eséssel indult neki a keddi kereskedésnek.
Kedden veszteséggel zártak az ázsiai tőzsdék és az amerikai kereskedési idő kezdetén nagy, a főbb indexeket két éves mélypontra taszító veszteségben jártak az európai értékpapírpiacok is.
A befektető hangulat általános romlása a Szaúd-Arábiával szemben a Khashoggi-gyilkosság miatt mélyülő diplomáciai feszültségre, Brüsszel és Róma között az olasz költségvetés miatt kialakult nézeteltérésre, valamint az egyre bonyolódó Brexit-alkudozásokra vezethető vissza.
Az amerikai piacon ehhez még hozzájárultak a legfrissebb vállalati eredménybeszámolók is. A harmadik negyedévi beszámoló szezon legsűrűbb hetében járunk, a héten az S&P-500 index tagjaiból több mint 150 teszi hozza nyilvánosságra gazdálkodási adatait. A már publikált beszámolók nyolcvan százaléka tartalmazott az elemzői várakozásokra pozitív módon rácáfoló adatokat.
Mamutok csúsztak el a jégen
A keddi kereskedés előtt közzétett beszámolók alapján azonban számos nagyvállalat részvénye veszített árfolyamából.
A 3M részvénye például öt százalékkal gyengült, mivel a cég bevétele és nyeresége elmaradt a várakozásoktól és még éves eredmény előrejelzésén is rontott.
A Caterpillar részvénye szintén öt százalékkal gyengült. A papír a hónap folyamán már 15 százalékot veszített, mivel egyike a Kínával szembeni amerikai kereskedelemkorlátozó intézkedések legnagyobb veszteseinek.
A Netflix részvénye több mint két százalékos gyengüléssel növelte a hónap eleje óta felhalmozott több mint tíz százalékos veszteségét.
A Bank of America részvénye másfél százalékkal gyengült még a nyitás előtt, a papír a hónap eleje óta már hét százalékot veszített.
Az olajár csökkent kedden, miután Khalid al-Falih szaúdi energiaipari miniszter közölte, az ország konstruktív és felelősségteljes szerepet tölt be a világ olajpiacán és nem áll szándékában csökkenteni termelését az esetlegesen ellene irányuló szankciók elhárítására. A Brent nyersolaj ára az amerikai piacok nyitásakor 2,43 százalékkal hordónként 77,89 dollárral, a WTI ára 2,10 százalékkal 67,72 dollárral állt alacsonyabban.
Az eurót 0,02 százalékkal jegyezték erősebben 1,1467 dolláron.
Az arany ára az értékpapírpiaci árfolyamcsökkenést ellentételezve három havi csúcsra ment fel, a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 1,66 százalékkal unciánként 1241,50 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Ennyi volt: jól ismert autómárkák dőlhetnek be teljesen jövőre
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Mi történt? Váratlanul megváltozott az időpont, ekkor találkozik Zelenszkij és Trump
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop