Az ajánlattevő kiléte ugyan ismeretlen, de az ajánlati ár a Világgazdaság csütörtöki írása szerint 2 milliárd euró lehet, igaz azt pontosan nem lehet tudni, hogy ez az összeg a Deutsche Telekom részesedésére szól-e vagy az ajánlat ekkora összegre értékeli a Magyar Telekomot - olvasható a portálon.
Ezzel a durván 645 milliárd forintos összeggel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a lap által megkérdezett befektetési szolgáltatók irreálisnak tartják. Ennek hátterében az állhat, hogy a Magyar Telekom piaci kapitalizációja jelenleg 422 milliárd forint, a saját tőkéje pedig 547 milliárd forint. Éppen ezért, ha az ajánlat a teljes cégre vonatkozna, akkor az 18, míg ha csupán a Deutsche Telekom részesedésére vonatkozna, akkor 99 százalékkal haladja meg a saját tőkét, míg a kapitalizációnál 53, illetve 158 százalékkal magasabb.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom sajtóosztálya nem kívánta kommentálni a hírt. A Bloombergnek adott nyilatkozatában a Concorde elemzője, Gaál Gellért viszont kiemelte, hogy a piaci pletyka a Világgazdaságban megjelent cikken alapul, és a befektetők ebből esetlegesen azt a következtetést vonhatják le, hogy az ajánlat mögött állami háttérrel rendelkező cégek állhatnak.
Ám a Concorde elemzője szerint nem világos, hogy a Deutsche Telekom miért akarná eladni magyar érdekeltségét.
Csütörtökön a Magyar Telekom árfolyama újabb 5,5 százalékot erősödött, amelynek hatására elmondható, hogy a hétfői záráshoz képest már több mint 8 százalékot erősödött a vállalat árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok