Gyengül a forint és a BUX, ELBaradei-é a Nobel-békedíj, MIÉP-Jobbik-frigy
A BUX értéke délutám háromnegyed egykor 1,4 százalékkal volt tegnapi záróértéke alatt. A Mol 2,5 százalékkal gyengült, így 21 550 forinton forgott, az OTP 1,7 százalékkal 8070 forintig süllyedt, a Richter 1,6 százalékkal került lejjebb, ami 36 900 forintos jegyzést jelent. A Magyar Telekom ezzel szemben erősödött, kurzusa 0,5 százalékkal kereken 1000 forintra hízott.
Tegnapi záróértékük alatt kezdték a mai kereskedési napot a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek.
A forint a mai piacnyitás utáni "ütésváltások" során gyengült. Az euró jegyzése a tegnapi 251,20-as 251,80-ig erősödött - számolt be a reggeli eseményekről az ING kereskedője.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, illetve vezetője Mohamed ElBaradei kapta az idei Nobel-békedíjat - derül ki a nobelprize.org honlapról.
Az iraki háború teljes gazdasági költsége nettó jelenértéken számolva meghaladhatja az 1000 milliárd dollárt - állítják az egyik legismertebb egyesült államokbeli think-tank (agytröszt) kutatói, akik az emberi veszteségeket is monetizálták tanulmányukban. A nyilvántartott két magyar áldozat is szerepel a jelentésben.
Szeptemberben 11,4 százalékkal növelte eladásait a legnagyobb prémiumautó-gyártó vállalat, a német BMW AG.
Carlos Ghosn, a Renault SA vezérigazgatója szerint 2006-ban stagnálásra lehet számítani az európai autópiacon - közölte az AFP hírügynökség.
A Belgiumban kezdődött általános sztrájk miatt törölték a WizzAir fapados légitársaság brüsszeli járatait, a Malév azonban továbbra is elszállítja utasait a belga fővárosba.
Amennyiben az időjárási feltételek adottak lesznek, akkor október 13-án, azaz jövő csütörtökön újabb kínai űrutazásra kerül sor - jelentette az AFP.
Két új közép-európai gyárába koncentrálja a teljes kelet-közép-európai termelést a manchesteri székhelyű British Vita Plc. A londoni tőzsdén jegyzett, a világ egyik legnagyobb bútoripari alapanyaggyártójaként ismert társaság újabb 8 milliárdos beruházásra készül Pakson.
Az OTP Bank tegnap 192 842 darab OTP-részvényt vásárolt 8163 forintos átlagárfolyamon - jelentette a társaság. A tranzakció nyomán a bank sajátrészvény-állománya 8 939 077 darabra nőtt.
A Magyar Telekom Távközlési Rt. igazgatósága 2005. november hó 7-én 11.00 órára összehívja a társaság rendkívüli közgyűlését, amelynek egyik napirendi pontja a társaság és a T-Mobile Magyarország Rt. beolvadással történő egyesülésével kapcsolatos határozatok meghozatala - közölte a vállalat.
A Borsodi Sörgyár Rt bőcsi üzemének egyik tárlójában 100-120 mázsa maláta izzik, a helyszínen személyi sérülés nem történt, a kár felmérése jelenleg is tart.
Az M30-as autópálya Emőd és Miskolc közötti szakasza - a nyékládházi felüljáró átépítési idejének csúszása miatt - 2005. november 15-ig díjmentesen használható. Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter ugyanis meghosszabbította ezen útszakasz díjmentes használatának határidejét - derül ki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményéből.
A Magyar Telekom egy megfelelően irányított cég annak ellenére, noha eredménye és a növekedési lehetőségei korlátozottak -idézi a Credit Suisse First Boston elemzőjét a Concorde Call. A szakértő szerint a T-Mobile beolvasztása problémamentesen zajlik majd le, kérdéses viszont, hogy egyáltalán kell-e a teljes fúzió ahhoz, hogy a cég az elvárt költséghatékonyságot és jövedelmzőséget elérje.
Közös listát indít a Magyar Igazság és Élet Pártja és a Jobbik a jövő évi választásokon. Az újonnan létrejött pártszövetségnek, melyet társelnökként Csurka István (MIÉP) és Kovács Dávid (Jobbik) irányít, a Harmadik Út nevet adták az alapítók.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!