Az Ázsiában tapasztalható emelkedést követően a páneurópai mutatók enyhe mínuszokkal fejezték be a napot. Pedig a londoni börzén le sem tudták reagálni a legújabb híreket, mivel a szigetországban ki sem nyitott a tőzsde a nyári banki szünnap miatt. Olaszországban továbbra is a politikai válság fokozódásának jelei mutatkoznak, amidőn Berlusconi pártja a politikus bírósági ügyeinek kimeneteléhez köti a kormány támogatását. Az itáliai tőzsdén befektetők közel 2 százalékos eséssel díjazták a tervet, amiben az utóbbi hetekben jól teljesítő banki papírok élen jártak.
Amerikában inkább fölfelé tartottak az árfolyamok, a meghatározó indexek néhány tized százalékos pluszokban tartózkodtak a kereskedés félidejében. Dacára annak, hogy a nyitás előtt megjelent számok szerint a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya a vártnál jóval nagyobb mértékben zuhant júliusban. A gyenge adatot azonban az utóbbi időkben megszokott módon korántsem fogadta kedvezőtlenül a piac, hiszen a rendkívül enyhe monetáris feltételek Fed általi meghosszabbítására adhat reményt. Kiemelkedő ármozgásokra is akadt példa, a gyögyszeriparban az Amgen az Onyx több mint 10 milliárd dolláros fölvásárlásának hírére szárnyalt. Hasonló száguldást produkált a Tesla, a jelek szerint a befektetők bizakodóak az elektromos autók gyártójának vezérigazgatója, Elon Musk által a közelmúltban vázolt ambiciózus tervek kapcsán. A Facebook árfolyamát pedig önmagában az a tény is erősítette, hogy a társaság piaci értéke a tőzsdére lépés óta először elérte a 100 milliárd dollárt, és a szeptemberi 17,73 dolláros mélypont óta több mint megkétszereződött az árfolyam. Ezzel együtt az árupiacon már korántsem volt ilyen derűs a kép, a WTI és az arany irányadó határidős jegyzése is süllyedőben volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Méghogy Balkán! Döglött harcsa társaságában ücsörgött egy utas a 4-6-oson
Újabb magyar városban dobhatjuk el a bérletet
Orbán barátja határidőt szabott: pár hete maradt a Mol-nak a szerb olajtársaság megmentésére
Fehér karácsony? Szenteste jön a csavar
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre