Míg Londonban mindössze valamivel több mint 1 százalékot veszített előző napi záróértékéből az FTSE 100 index, addig Párizsban több mint 2, Frankfurtban pedig közel 3 és fél százalékkal esett az irányadó mutató. Az összeurópai Stoxx 600 közel 2 százalékkal 235,09 pontig ereszkedett; ilyen mélységekben legutóbb tavaly decemberben állt a mutató.
A befektetőket a várakozásoknak megfelelő gyenge eurózónás munkanélküliségi és feldolgozóipari adatok mellett a tengerentúlról érkező munkanélküliségi számokból sem meríthettek bátorítást, de Kínából is a gazdaság lassulására utaló számok érkeztek.
A szektorok között az olajcégek papírjai a legnagyobb vesztesek között voltak, de az autógyártók mellett a gyógyszercégek sem szerepeltek túlságosan fényesen.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön