Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanács csütörtökön úgy határozott, hogy a betéti kamatlábat 25 bázisponttal lejjebb engedi (3,75-ről 3,5 százalékra).
Az utóbbi időben beérkező inflációs adatok körülbelül a vártnak megfelelőek, így a korábbi prognózisokon nem módosítottak: 2024-re 2,5, 2025-re 2,2, 2026-ra pedig 1,9 százalékos éves inflációt várnak a központi bank szakértői.
Kapcsolódó
Az idei év utolsó részében az infláció várhatóan ismét emelkedni fog, részben mivel a régebbi meredek energiaáresések kikerülnek az éves rátákból. Az árindex azután a jövő év második fele folyamán várhatóan visszaesik a célzóna irányába.
Ami a maginflációt illeti, a 2024-es és 2025-ös prognózisokat kissé felfelé módosították, mivel a szolgáltatások inflációja a vártnál magasabbnak bizonyult.
Az eurozóna inflációja továbbra is magas az EKB szerint, ahogy a bérek még mindig emelkedett ütemben nőnek. A munkaerőköltség-oldali nyomás ugyanakkor mérséklődik és a nyereségek részlegesen csillapítják a magasabb bérek inflációs hatását. A finanszírozási feltételek továbbra is megszorító jellegűek, a gazdaság még mindig visszafogottan teljesít, ami a gyenge lakossági fogyasztásnak és beruházási hangulatnak tudható be.
Lassan áll emelkedő pályára az euroövezet gazdasága
A szakértők 2024-ben 0,8 százalékos, 2025-ben 1,3 százalékos, 2026-ban pedig 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. Ez a júniusi prognózishoz képest némi lefelé való korrekciót tükröz, aminek a fő oka az elkövetkező néhány negyedévben a belföldi kereslet gyengébb hozzájárulása.
A 2024. március 13-i bejelentésnek megfelelően szeptember 18-tól hatályba lép néhány módosítás a monetáris politika végrehajtásának működési keretében. Nevezetesen, hogy az irányadó refinanszírozási műveletek és a betéti rendelkezésre állás kamatlábai közötti különbözetet 15 bázispontban határozzák meg. Az aktív oldali rendelkezésre állási konstrukció és az irányadó refinanszírozási műveletek kamatkülönbözete változatlanul 25 bázispont lesz.
Az EKB új kamatkondíciói
A betéti rendelkezésre állás kamatlábát 3,5 százalékra csökkentették, a hitelezési referenciakamatot 4,5 százalékról 3,9 százalékra változtatták. A módosítások 2024. szeptember 18-tól lépnek hatályba.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!