Alig változott a forint árfolyama szerdán reggel a nemzetközi bankközi piacon kedd estéhez képest: az eurót 307 forint körül jegyezték. A svájci frankhoz viszonyítva kissé erősödött is a magyar fizetőeszköz, egy svájci frank 252,65 forintot ért, kedden este 253,10 forint volt.
Kedden délben még két és fél éves csúcson, 308,35 forinton jegyezték az eurót a reggeli 304,90 forint után, a görög népszavazás körüli aggodalmak miatt a jegyzések délután rövid időre 310 forint közelében is jártak, majd 307-ig kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz.
Az amerikai dollár árfolyama sem sokat változott szerda reggel, 223 forint körül jegyezték.
Egy japán jen 2,8628 forintba került szerda reggel, kedd este 2,8610 forintba.
Elemzők szerint a forint árfolyamát ezután is elsősorban a nemzetközi hangulat, a kockázatvállalási hajlandóság alakulása, illetve a görögországi helyzet fogja alakítani.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Venezuela négy nap alatt meglépte, amit ígért
Török Gábor: ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Figyelmeztet a Máv: jön a tavaszi káosz a Déli pályaudvaron
Mától a repülőre sem engedik fel, ha nincs ilyen engedélye