Az amerikai elnök a Truth Socialön beszélt arról, hogy megvan a kerete és a valószínűsége egy mindkét ország számára kedvező megállapodásnak. Hozzátette, a dél-koreai vezetőség egy repülőgépen épp az Egyesült Államokba tart, és szerinte a dolgok jól alakulnak. Hozzátette, ugyanígy tárgyalnak más országokkal is, akik alkut akarnak kötni az Egyesült Államokkal.
Trump azt is megjegyezte posztjában, hogy a kereskedelmen és a vámon túlmutató kérdésekben is tárgyal a nemzetekkel, a Dél-Koreával folytatott tárgyalásokat kedvezően hasonlította Pekinghez, akitől továbbra is hívásra vár a megállapodást illetően.
Ennek apropóján emlékeztetett az elnök, arra, hogy Kína is szeretne alkudozni, de egyelőre nem tudja, hogy fogjon neki.
Az amerikai elnök által a „legsúlyosabb bűnösöknek" nevezett mintegy 60 kereskedelmi partnerre kivetett magasabb vámok New York-i idő szerint éjfél után lépnek hatályba, beleértve a Dél-Koreából származó importra kivetett 25 százalékos vámot.
Az S&P 500 index 3,4 százalékot ugrott a nyitáskor, a Nasdaq 100 pedig 3,5 százalékkal emelkedett Trump azon megjegyzései után, amelyek felerősítették az optimizmust arra vonatkozóan, hogy a vámok csökkentésére vagy elhárítására irányuló alkut fog kötni – írja a Bloomberg.
Ez főként a technológiai nagyvállalatok, különösen a Samsung és az Apple számára lehet igen jó hír. A dél-koreai székhelyű Samsung ugyanis rengeteg alkatrészt, főként kijelzőket biztosít más vállalatoknak, még az Apple iPhone telefonjai számára is. Ugyanakkor a Samsung okostelefonjai az amerikai Qualcomm Snapdragon processzorait használják.
Egy dél-koreai megállapodás azonban inkább a Samsung fejfájását csillapítaná, mivel az Apple készülékeit továbbra is Kínában és Vietnámban gyártják javarészt, így az iPhone-ok gyártása továbbra is méregdrága volna a vámtarifákkal.
Techszuverenitás: 1,3 milliárd eurót fektet a jövőbe az EU
Jelenlegi árfolyamon 523 milliárd forintot szán az unió a Digitális Európa Programra, mely érvelésük szerint a kontinens technológiai szuverenitását szavatolja. Az AI sem marad ki a 2027-ig szóló terveikből. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított