Bővült a Revolut kínálata Magyarországon: mostantól kártyaolvasó fizetési terminált is igényelhetnek a kereskedők. Az eszköz olyan kicsi, hogy a zsebben is elfér, a neobank ígérete szerint pedig egy teljes napot kibír az akkumulátor.
Az eszköz a cég állítása szerint kevesebb mint 3 másodperc alatt képes feldolgozni a fizetéseket, melyek bank- és hitelkártyáról is történhetnek, a bevételhez pedig már másnap hozzá tud férni a kereskedő, akár hétvégén és ünnepnapokon is – írja a Fintech.
A terminál kevesebb mint 20 ezer forintba kerül és nem tartozik hozzá havi előfizetési díj, a tranzakciók után 0,8 százalék plusz 10 forint díjat számol fel a neobank. Utóbbi azért lényeges, mert a konkurens SumUp és MyPos jóval magasabb költségeket számol fel: előbbi 1,95 százalékot, míg utóbbi 1,45 százalékot, plusz 15 forintot.
Emellett a SumUp esetében 3-5 nap alatt érkezik meg a pénz számlánkra, a Revolutnál 24 órán belül, a SumUp-nál pedig akár azonnal.
A Revolut Reader elnevezésű terminálját emellett számos okosfunkcióval is felszerelték, többek között termékkatalógussal a gyorsabb kiszolgálás érdekében, borravalót állíthatunk be rajta, valamint a rendszer statisztikákat is vezet a legfontosabb értékesítési és hatékonysági adatokról.
Lépjen a Revolut – ezt kéri az MNB
A Revolut betétgyűjtésbe kezdett itthon, a társaság ügyfelei azonban a magyar betétgaranica védőernyőjén kívül maradnak. Ez azt jelenti, hogy az OBA nem fizet egy elszámolási vagy betétbiztosítási probléma esetén.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!