Új szériát vezetett be Magyarországon a Xiaomi, a Redmi Note 14 sorozat öt új eszközt tartalmaz. A vállalat a mesterséges intelligenciát (AI) is integrálta a telefonok működésébe, ez ma már elengedhetetlennek is tűnik a tech-szektorban.

Az egyik legizgalmasabb újítás e területen az AI-alapú teljesítményoptimalizálás, amely a sorozat minden modelljében megtalálható. Ezek a rendszerek képesek folyamatosan figyelni és alkalmazkodni a felhasználó szokásaihoz, ezzel javítva a telefon sebességét, energiahatékonyságát és az akkumulátor teljesítményét. Az új eszközök a felhasználók napi rutinjához igazodva optimalizálják a készülék működését, így a telefon hosszabb ideig képes maximális teljesítményt nyújtani, miközben a felhasználói élmény is folyamatosan javul.

Jól kell bírnia

A bemutató rendezvényen elhangzott: a sorozat tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a strapabíró anyagok tervezésére, hiszen a fogyasztók számára egyre fontosabb az ütésállóság mind a telefon váza, mind a kijelzője esetén. Mindezt még nehezebb esztétikussá tenni úgy, hogy közben a tartósság és megbízhatóság sem csökkenjen.

A Redmi Note 14 sorozatnál az erős ütés-, fröccsenés- és karcállóság fontos volt, ezek ma már elengedhetetlenek a mindennapjaink során. Nagy szilárdságú alumínium kompozit vázat, energiaelnyelő habot és polimerekből készült ütéscsillapító anyagot használtak az ütésállósághoz, az eszközök karcállóságáról pedig a Gorilla-kijelzők gondoskodnak – így akár tok nélkül is használhatjuk a telefont.

Mindenki fotós

Sokan vágynak professzionális minőségű fényképezőgépre a zsebükben, emiatt a telefongyártók nagy kihívás elé vannak állítva. Ebben is segítséget nyújt az AI, a kamerarendszerek nemcsak a fotók minőségét javítják, hanem a felhasználó igényeihez is alkalmazkodnak. Az eszközök képesek felismerni a különböző fényviszonyokat és automatikusan optimalizálni a beállításokat, hogy a lehető legjobb képeket készíthessük el.

Rendkívül érdekes újításokat is bemutattak, mint például az AI-alapú radír, amellyel a nem kívánt elemeket eltüntethetjük a képeinkről. Emellett egyes eszközökön a fotó kiterjesztésére is lehetőség van (AI Image Expansion), ekkor a környező elemeket szélesíti ki az AI a rendelkezésre álló, ténylegesen elkészített képkockák alapján. Ez például hasznos lehet, ha jobban szeretnénk kiemelni a hátsó térben lévő elemeket, vagy ha egy álló fényképből fekvőt szeretnénk készíteni képkivágás nélkül. Sőt, az AI Sky funkcióval könnyedén kicserélhetjük egy naplementén a hátteret is.

  • Az élen járó pro-változatok 200 megapixeles AI-alapú kamerarendszert kínálnak optikai képstabilizátorral (OIS), amely lehetővé teszi a részletek lenyűgöző megörökítését. Ezen kívül a fejlett zoom funkciók kiemelkedő sokoldalúságot biztosítanak az apró részletek rögzítésétől, optikai zoomon át a távoli témák eléréséig akár harmincszoros digitális zoommal.
  • Az olcsóbb kategóriás modellek esetén pedig egy 108 megapixeles AI-kamerarendszert kínálnak, amely élénk színeket és éles részleteket biztosít.

Nem vagyunk egyedül

A használati élményt igazán egyedivé tehetik az AI-alapú asszisztensek, amelyekkel szinte mindent testre szabhatunk a telefonunkon. Képesek például előre jelezni, hogy mikor és hogyan használja az adott funkciókat a felhasználó, ezzel gyorsabbá és egyszerűbbé téve a készülék használatát.

A Xiaomi a mesterséges intelligencia beépítésénél a Google Gemini-t vette alapul több funkció esetében is. Ennek köszönhetően elérhető a karikázással történő keresés a legnagyobb keresőmotoron keresztül. Sőt, akár képeket is előállíthatunk viszonylag egyszerű promptok (utasítások) alapján.