A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által eljuttatott közlemény szerint az uniós pénzügyminiszterek pénteki munkaebédjükön a GMU további mélyítéséről szóló dokumentumokról tárgyaltak.
Hornung Ágnes a jelenlegi javaslatokról azt mondta: a GMU-ra vonatkozó kötelező előírásoknak kizárólag az eurózónára kell korlátozódniuk, de a döntéseknek az EU27 szintjén kell megszületniük. Az erre vonatkozó bizottsági felvetéssel szemben a magyar álláspont szerint az európai szemeszter fő témájának a gazdaságpolitikának kell maradnia, a szociális típusú szakpolitikai ajánlásokat külön kell kezelni.
A péntek délutáni informális Ecofin-ülésen az észt elnökség a fintech cégek pénzügyi piacokon történő térnyeréséről és hatásairól készített vitaindító anyaga, illetve a Bruegel Intézet elemzése is téma volt. Az új piaci szereplőknek számító fintech cégek és az általuk nyújtott szolgáltatások megváltoztatják a pénzügyi szektor működését. Ennek a folyamatnak pedig - mint írták - számos veszélye is van, s a közeljövő nagy kihívása lesz ezek feltárása megválaszolása. Hornung Ágnes ennek kapcsán kiemelte: fontos, hogy a szabályozás egyenlő feltételeket teremtsen, teret adjon a versenynek, de megfelelő fogyasztó- és adatvédelmi intézkedéseket tartalmazzon.
A szombati ülésen az Európai Unió észt elnökségének a digitális szolgáltatást nyújtó nemzetközi óriásvállalatok megadóztatásáról szóló javaslata volt napirendben. Magyarország tavaly már benyújtott egy javaslatot a digitális vállalkozások forrásadóztatására, amelyet most több tagállam szorgalmaz. Az államtitkár emlékeztetett továbbbá, hogy magyar részről már tavaly felvetettek egy, a közös behajtási mechanizmusra irányuló elképzelést is. A tagállamok egyetértettek abban, hogy a digitális adózás kérdésében globális megoldást kell találni ahhoz, hogy az online szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok is ugyanúgy adózzanak, mint a fizikai jelenléttel bíró cégek - olvasható az NGM közleményében.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz