A Google egy mesterséges intelligencia (AI) által vezérelt chatbotot indít el Bard néven, amelyet egyértelműen a Microsoft révén futtatott ChatGPT riválisaként tartanak számon.
A Bard-ot egyelőre még csak tesztelők ellenőrzik, mielőtt pár héten belül a nyilvánosság elé lépnének vele. A feltűnő különbség a két chatbot között csak annyi lesz, hogy a jövőben a Google be is kívánja építeni a Bard-ot a keresőjébe.
A chatbotok izgalmas szoftverek, amelyek használatáról vagy éppen működéséről nem feltétlenül tudunk sokat, de emiatt senki ne érezze tudatlannak magát – nincs egyedül.
Mi az a chatbot?
A chatbotok annyira fejlett szoftverek, hogy képesek az emberi kommunikációhoz hasonló beszélgetésre, és egyszerre akár több ezer ügyfél szolgálatára állhatnak akár úgy, hogy a kérdező észre sem veszi, hogy egy robottal beszélget. A legtöbb chatbot egyelőre angol nyelven működik, de már találhatunk pár egyszerűbb magyar szoftvert is. A legnépszerűbb chatbot napjainkban a Chat GPT, azonban hamarosan érkezik a Google által fejlesztett Google Bard, ami erős konkurenciát jelenthet az OpenAI szoftverének.
Hogy működik?
A Bard alapja a LaMDA nyelvi modell, melynek 2021-ben jelentették be az első verzióját. A fejlesztésre akkor figyelt fel igazán a média, amikor Blake Lemoine, a Google egy mérnöke azt állította, hogy a botnak öntudata és érzései lettek. Ez a kijelentés ugyan a szoftvermérnök állásába került, de a munkálatokat folytatták.
Az LaMDA leegyszerűsített változata lett a Google Bard chatbot, aminek működése hasonló, mint a Chat GPT-nek, a különbség, hogy a Google keresőbe is beépítik, így egyszerűbben megtalálhatjuk majd. Használata amúgy végtelenül egyszerű, csak fel kell tennünk egy kérdést, és a chatbot megkeresi és összefoglalja nekünk a szükséges információt.
Érdemes bíznunk a bennük?
Ha objektív információra van szükségünk, a chatbotokhoz is fordulhatunk válaszért. A népszerűbb chatbotok, mint például a ChatGTP, kifejezetten szerteágazó tudással rendelkeznek, jártasok a történelemben, természettudományokban, művészetekben, technológiában, sportban és a politikában is. Azonban arra legyünk tekintettel, hogy előfordulhat, hogy a chatbot félreérti a kérdést és nem a helyes választ adja. Viszont a chatbot is figyelmeztetett arra, hogy a tudása korlátozott és nem minden esetben tud pontos válasszal szolgálni, továbbá az információk változhatnak időközben és ezekkel a fejleményekkel nincs mindig tisztában.
Mire jó ez tulajdonképpen?
Egy chatbot hasznos lehet weboldalon keresztüli értékesítéshez, jegyek-foglalások kezeléséhez, szobafoglalás esetén a megadott szűrők alapján ajánlhatja a megfelelő szobát, és a legtürelmesebb ügyfélszolgálatos szerepét is betöltheti: ilyen chatbottal találkozhatunk például a Telekom hibabejelentő vonalán.
A Chat GPT és a Google Bard bonyolult kérdésekre is képes összefüggő mondatokkal válaszolni úgy, hogy mindeközben folyamatosan tanul. A kereső helyett a chatbotnak is feltehetjük a kérdéseinket, így nem nekünk kell kiválasztanunk a megfelelő és megbízható keresési eredményeket, a chatbot gyűjti össze az információkat, és azokat összefoglalva írja meg nekünk a választ. A Chat GPT képes hosszú dialógusokban válaszolni a feltett kérdésre, számos témakörben beszélgethetünk vele: gazdasági kérdésektől, az időjáráson át, az életmód tanácsokig.
Mikor robbant be a köztudatba?
Kevesen gondolnák, de a chatbotok létezése 50 évre nyúlik vissza. 1966-ban az ELIZA nevű első chat robot egy paródiának készült. Joseph Weizenbaum készítette azzal a célzattal, hogy egy beírt mondatra egy pszichoterapeutaként legyen képes válaszolni. A legtöbb mai chatbot ugyanazon az elven működik, mint ELIZA, vagyis kulcsszavas válaszkeresés alapján, de a terapeuta robot működése sokkal korlátozottabb volt, mint a világsikernek örvendő Chat GPT-nek, és várható riválisának, a Google Bard-nak.
Van saját véleménye, netán érzései?
A chatbotnak nincs személyisége. Éppen ezért, ha az érzéseinkről szeretnénk valakivel beszélgetni, nem biztos, hogy egy chatbot erre a legmegfelelőbb partner. Nincsen véleménye, sem nézetei, kizárólag objektív tényeket tud közölni. Ha kíváncsiak vagyunk a ChatGPT politikai nézeteire, azt a választ kapjuk, hogy nincs álláspontja, és hogy jobb lenne inkább a tényekre fókuszálni. Ellenben ha történelmi személyekre kérdezünk rá – a jelen politikusaival ellentétben, akikről nem nyilatkozik – egyértelműen felruházza őket pozitív, illetve negatív jelzőkkel.
Jövőnk a chatbotok társaságában
A jövőben a chatbotok a jelenlegi jóslatok szerint teljesen átveszik az üzletek személyes kommunikációját a vevőikkel, így a nap minden órájában rendelkezésünkre állnak majd olyan információk, amiket korábban csak nyitvatartási időben, telefonos kapcsolatfelvétel esetén érhettünk el. A chatbotok jó eséllyel hosszú ideig velünk maradnak, sőt a hétköznapjainkba építik majd ezeket a szoftvereket. Mi több, a közösségi médiában már most jelen vannak: az Instagram, a Facebook és a Twitter is 24 órás chatbotos súgóközpontot használ.
Zuhanórepülésben a részvények
A fentebb vázolt képet árnyalja a hír, miszerint a minap rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban a Bard az amerikai James Webb űrteleszkópról, ami megrendítette a befektetők bizalmát.Az esetről ITT olvashatja a részleteket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
