Wagner István

Kismesterekkel kezdi a szezont a Dorotheum

A Dorotheum bécsi palotájában XIX. századi olajképek és akvarellek kerülnek kalapács alá 245 tételben február 15-én – igazából ezzel kezdi a szezont az osztrák aukciós ház. Katalógus nélküli kisebb variaárverések már januárban is voltak – ezeken műtárgyak és képek szerepeltek együtt –, a mostani aukcióra már célzottan válogattak, javarészt kismesterek munkáit. A Dorotheum ilyen eseményein szinte mindig szépen képviselt magyarok közül ezúttal túlsúlyban vannak a felvidéki festők. Ilyen rögtön a kikiáltási sorrend elején a műkereskedelemben ritkán előforduló pozsonyi Majsch Ede, aki szülővárosának 1891-es látképét örökítette meg olajban, ezt most 1800–2000 eurós becsértéken kínálják. Görgőről származott el a magyar fővárosba Tornai Gyula, aki sokszor festett egzotikus jeleneteket – manapság ezek iránt nem mutatkozik különösebb érdeklődés sem Budapesten, sem Bécsben –, de most egy idős hölgy mellképe kerül kalapács alá, 1500–1800 euróért. Akárcsak a magyar árveréseken, a német nyelvterületen is elmaradhatatlan és rendszerint sikeres szereplő a liptóújvári Kern Ármin; sorozatban és rutinosan alkotott zsánerfigurái közül most egy 1909-ben festett, borospincében gitározó öreg muzsikussal van jelen. A manapság töretlenül népszerű kismester árát meg is kérik a bécsi szakértők, 3200–3500 eurós magasságban indítva. Hasonló kategóriába tartozik a budapesti Neogrády László is tetszetős lakásdísznek való tájaival, amelyek közül a tavaszi faluvége virágzó fákkal itt és most 1300–1500 euró. Történeti piktúránk kései fázisából 1870 tájára datálták az osztrák becsüsök egy ismeretlen festő kompozícióját, amelyen István király alakját vélték felfedezni – a háttérben azonban az erdélyi Vajdahunyad várának sziluettje magaslik, így Mátyás kilovaglására is tippelhetünk, ahogy azt Wagner Sándor is megörökítette müncheni képén, valamelyest hasonló elrendezésben. Az anonim mester kvalitásos képéért méltán kérnek 2200–2500 eurót.

Kétmilliót ér a világ leglaposabb zsebórája

Igazi órakülönlegességeket felvonultató kollekciót mutat be az Iparművészeti Múzeum: Radvánszky Ferenc gyűjteményében olyan ritkaságok is szerepelnek, amilyenekkel egyetlen hazai közgyűjtemény sem dicsekedhet. Ráadásul mind a nyolcvan példány működőképes – legyen bár akármilyen régi –, a fél évszázad után visszatelepült hazánkfia tudniillik nemcsak órásmester, hanem órarestaurátor is, akit szakmája gyakorlása közben ragadott el a gyűjtőszenvedély. Radvánszky – mint lapunknak elmondta – óráscsaládból származik, 1956-ban ment külföldre, így a szakmát Svájcban tanulta ki. Ide tért vissza némi angliai kerülő után, a Zürichi-tó partján lévő Horgenben nyitott saját boltot és műhelyt. Itt ismerkedett meg olyan gyűjtőkkel, akik számára Párizsban vagy Londonban kellett beszereznie régi órákat – ezzel párhuzamosan lett maga is gyűjtő, akit restaurátor lévén az is inspirált, miként lesz egy rozsdahalmazból gyönyörűen felújított régiség. Végül mintegy nyolcvan válogatott példány került a kollekcióba három évszázadból, főleg francia, német és angol nyelvterületről. Ezek az órák ma is járnak, ütnek, zenélnek, erről most a látogatók is meggyőződhetnek az Iparművészeti Múzeum tárlatán. A régi órák értéke gyakran a szó szoros értelmében felbecsülhetetlen – magyarázta a szakember –, hiszen a beszerzési ártól kezdve az eladási vagy a biztosítási áron keresztül a gyűjtői árig igen széles a figyelembe veendő szempontok skálája és akkor még nem is beszéltünk az aukciókon elért legmagasabb leütésekről. Radvánszky saját gyűjteményéből a legtöbbre a világ leglaposabb zsebóráját tartja – mutatók nélkül 1,94 milliméter „vastag” –, amelyet Breguet párizsi mester készített 1826-ban, 18 karátos aranytokkal, Brazíliában rendelt speciális, aranyozott-ezüstözött számlappal. Ez ugyanúgy legalább kétmillió forintot ér, mint Wagstaff 1860-as londoni szekrényórája, amelynek Clement-szerkezete nyolc napig jár egyhuzamban. Akadnak a kollekcióban olcsóbb, 1900 tájáról való, schwarzwaldi típusú német fali- és asztaliórák, mint ahogy az egyre keresettebb képórák közül is függ egy a falon 1855-ből, francia földről, Lejanze szignált alpesi festményével. A gyűjtemény egyetlen magyarországi szerzeménye 1880 tájáról való, Seiffner Ferenc pesti műhelyéből: alabástromoszlopokon áll, aranyozott bronztokban, ezüstözött számlappal és fölötte Pest-Buda korabeli panorámája a Lánchíddal. Kuriózum még Thomas Mercier 1944-es londoni tengerészeti kronométere – igazoltan egy második világháborús angol hadihajón „szolgált” –, akárcsak az ötvenes évek kis szériában gyártott Atmos órája, amelyet akár egyfokos hőmérséklet-változás is működésbe hoz, s különleges a hatvanas évekből való genfi fényóra is.

Kapcsolatépítési sikerek Bolognában

Első ízben szerepeltek magyar galériák az idén Közép-Európára összpontosító bolognai Arte Fierán. Bemutatkozásuk sikerrel alapozott meg további kapcsolatokat, sőt volt, akinek anyagi hasznot is hozott.

Magyar galériák a bolognai Arte Fiera kortársvásáron

A bolognai Arte Fiera nyitja az idei kortárs művészeti vásárok sorát. A több évtizedes múltra visszatekintő rendezvény most Közép-Európára fokuszál, az új meghívottak közt két neves magyar galéria is van.

Áprilisban először: viennAfair

Az osztrák főváros új vásárközpontjában (MessezentrumWienNeu) a régebbi, elsősorban Ausztria-centrikus, KunstWien elnevezésű rendezvény helyett most európai formátumú kortárs műkereskedelmi mustrát terveznek viennAfair címmel. A szervező a régi maradt ugyan (Reed Exhibitions Messe Wien), de új projekttel startol április 21. és 24. között, amelyre nyolcvan résztvevőt várnak a hazai és külföldi galériások, egyéb művészeti intézmények, kiadók köréből. Az időpontot tudatosan választották – nyilatkozta Matthias Limbeck vásárigazgató –, mert a tavaszi dátummal a rendezvény jól elkülönül a sűrű őszi vásármenetrendtől. Emellett egy hónappal később van a New York-i The Armory Show-nál és hat héttel megelőzi az Art Baselt, így mind a galériások, mind pedig a műgyűjtők optimálisan tervezhetik a kiállítási évet, esetleges tavaszi súlypontáthelyezéssel. A résztvevők magas nívóját nemzetközi bírálóbizottság garantálja, neves hazai és külföldi szaktekintélyekből verbuválva. A differenciált célcsoportok számára különféle kísérő rendezvények lesznek, hogy még erősebben motiválják őket a vásárhoz kötődésre. A követendő példakép a párizsi FIAC – jelentette ki a vásárigazgató. A viennAfair művészeti vezetője, Gabriela Gantenbein közismert kulturális menedzser Európa-szerte, szabadfoglalkozásúként közvetít a kereskedők, valamint a képzőművészet között. Tájékoztatása szerint a vásár súlypontjában Közép-, Kelet- és Dél-Európa áll majd, olyan galériákat hívnak meg ebből a térségből, amelyek pozitív meglepetést jelentenek a látogatóknak és ezzel a művészetbarátok kalendáriumában fix dátummá válhat a bécsi rendezvény. A nemzetközi kortársvásárokon rendszeresen vendégszereplő, élvonalbeli budapesti galériák közül már meghívást kapott az áprilisi premierre a fiatal acb galéria éppúgy, mint a Knoll avagy Deák Erika. A látogatók az egyszemélyes művészi bemutatkozásoktól kezdve a csoportosokig tallózhatnak a kínálatban, a tájékozódásban pedig a világos pozicionálás, a válogatásban a sokféleség segít majd. Különös figyelmet fordítanak a fiatalok megnyerésére, valamint a kezdő gyűjtők bátorítására, akár a humor erejével is. Az új orientációval Bécs pozícióját is át akarják fogalmazni a nemrég kibővült Európai Unióban, szerves folytatásaként annak, hogy az osztrák főváros műkereskedelmi élete az utóbbi években egyre erősebb nemzetközi tekintélyre tett szert és mind nagyobb teret hódít a kontinensen.

Antik magyar ezüst Svájcból

Pest-Buda XVIII–XIX. századi ötvösművészeinek remeklései rendszeresen szerepelnek nemcsak a magyar, hanem az osztrák vagy a német árveréseken is, ahol tisztes árakon cserélnek gazdát. Ezért is érdekes lehet a műgyűjtők számára az az időszaki kiállítás, amely február 8-ig látható a Budavári Palotában. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) elődje, a Fővárosi Múzeum ötvösgyűjteményét 1896-ban alapozta meg Toldy László főlevéltárnok adománya. Azóta a szakszerű gyarapítás nyomán félezerre nőtt a kollekció műtárgyainak száma, alkotóik elsősorban a régi – aukciókon is keresett – pesti, budai vagy óbudai mesterek: Szentpéteri József, Müller József, Fischer Lipót, Starzer Antal, Nickl József és társaik. Az 1948 óta Svájcban élő Deér Emma művészettörténész tavaly a BTM-nek ajándékozta harminchét darabból álló antik ezüst kollekcióját; ez az említettek mellett olyan erdélyi és felvidéki mesterek műveivel egészíti ki az állományt, akiknek alkotásai eddig hiányoztak a múzeumból. A finoman kimunkált asztalneműből álló privát kisegyüttesben Günther Ferenc, Toperczer Lajos, Szathmári György, Renner Ádám, Blaska Gáspár avagy Kasten Tamás nevére bukkanhatunk. A vitrinekben látható többek között Szathmári vázaszerű cukorszórója, 1827-es kolozsvári jelzéssel, Günther talpas pohárkára hasonlító fűszertartója (1833-ban készült, Székesfehérváron) vagy Toperczer 1840 tájáról való, hasonló rendeltetésű lapos tálja Késmárkról. A szakértők a pesti Nickl Józsefnek vagy Nagy Jánosnak tulajdonítják az 1820-as évekből származó ezüst asztali csengőt. Szentpéteri Józseftől pontosan tucatnyi darabból álló piperekészlet is szerepel az adományban – Rudnay Zsófia számára rendelték 1850-ben Pesten –, de van korai, kétfülű fűszertartó is tőle 1818-ból, illetve cukorszóró 1815 tájáról Rimaszombatból. Fischertől érdekes, négyszögletű és négy lábon álló fűszertartópárost szerzett meg a gyűjtő az 1800-as évekből, melynek értékét kuriózuma mellett régisége is fokozza. Deér Emma nagyvonalú adományát a rendezők kiegészítették a BTM ötvösgyűjteményének olyan korabeli műtárgyaival, amelyek most kerültek először a szélesebb nyilvánosság elé, így a tárlat összesen hetvennégy antik ezüsttárgyat vonultat fel.

Felemás évadvég a Nagyházi Galériában

December második hetében úgy összecsúszott három nagy aukciós ház licitálása, hogy Nagyháziék hiába osztották el kétszer két napra év végi árverésüket, az eredményen érződik a torlódás. A hét első két napján 562 képből 223 kelt el, az utolsó két napon a 654 műtárgyból 307, így külön-külön és összességében is visszamaradt a tételek több mint fele. A sztárok közül a Spadának tulajdonított Zenélők éppúgy nem kellett – talán túl magas, 18 milliós kikiáltási ára, talán védettsége okán –, mint Kovács Margit ritkaságnak számító galambos kútja 12 millióért. A műtárgyak közül nem talált új gazdára sem a legdrágább, 5 millióra tartott Gallé-váza, sem a 3,9 milliós briliánskő, sem a kolumbiai smaragd 2,6 millióért. A festményaukción 34 hét számjegyű leütés született: egyaránt 8,5 millióért vitték el Ligeti ugyanennyiről indított Mediterrán táját, illetve Droochsloot Betegek a Bethesda-tónál című vásznát, amely 1 millióval alacsonyabbról kezdte. Vrancx Fosztogató katonái 5,5 millióról startoltak és 7,5 milliónál landoltak. Született két hatmilliós leütés is: Zimmermann kettős itáliai vedutája licitemelkedés nélkül kelt el ennyiért, Mednyánszky Bárkát húzó halászok című kompozíciója viszont 3,2 millióról lépdelt idáig. Rodin gyönyörű bronzbüsztjét 4,6 millió helyett 5,4 millióért vitték el, egy flamand szobrász 1500 körüli, fából faragott, festett és aranyozott Szent Annája pedig 3,4-ről 3,6 millióig ért el. A vegyes műtárgyak, bútorok, szőnyegek, ezüstök és ékszerek licitálásán 12 tétel végzett millió felett. A legnagyobb sikert egy XIX. század eleji osztrák képóra aratta a bécsi Belvedere látképével, amelyen az időt az elforduló Hold és Nap jelzi; a harangjátékot is bemutató példány ára 1,4 millióról egészen 4,2 millióig kúszott fel. Egy elefántcsontból készült XIX. századi német díszkupa 2,8 millióról 3,2 millióra drágult, egy 1698-ból való ónfedeles habán korsót 2,2 milliós kikiáltási árán ütöttek le. A bútorok becsületét egy XVI. századi olasz diófa kabinetszekrény védte meg, amely 800 ezer forintról épp a duplájára, 1,6 millióra drágult.

Moholy-Nagy a csúcson

Modern és kortárs művészeti árverést rendezett december 3–4-én a Kunsthaus Lempertz; a kölni licitáláson tucatnyi hazánkfia is szerepelt európai árszínvonalon, jobbára sikeresen. A két világháború közötti avantgárdból csak Csáky József 1928-as bronzszobra maradt vissza, 40–50 ezer eurós becsértékén (négy hétig még lehet pályázni rá kikiáltási áron). Kassák Lajos 1922 tájára datált Képarchitektúrája – elefántcsontszínű papíron fekete tussal – 5–6 ezer eurós becsérték után 10 200 eurót hozott. E két mű László Károly bázeli galériástól került a hetvenes évek elején atlantai magántulajdonba – ugyanez az amerikai műgyűjtő adta be Moholy-Nagy László 1945-ös Tér-modulátorát is. Az olajfesték és színes metszet kombinációjával dekorált akrilüveg lap bőven az elvárások fölött végzett, amikor 34–36 ezres eurós becsérték nyomán 94 ezer eurónál koppant a kalapács. Francia magántulajdonból származik Moholy-Nagy másik műve, az azonos évjáratú Konstrukció, amelyet 20–25 ezer eurós becsértékén belül, 21 ezerért értékesítettek. Másokhoz hasonlóan Lempertzék is kortársként kezelik a közelmúltban elhunyt alkotókat, így került kalapács alá Vasarelytől négy tétel, amelyek közül az 1976-os SEDUL-t adták tovább, 12–15 ezer eurós becsértékének alsó határán. Az 1991-ben, Düsseldorfban elhunyt Kocsis Imrétől egy 1975-ös, különleges sarokkép szintén László Károlytól került Amerikába, majd vissza Európába; itt és most 2 ezer eurós kikiáltási árán ütötték le. Kovács Attila háromrészes vászna a kölni Teufel galériából Amerika érintésével került ismét a Rajna partjára, most 4 ezer euróért vették meg.

Az ünnepre koncentrált a Belvárosi

A Belvárosi Galéria olyan kínálattal indult neki december 6-án kezdődő háromnapos árverésének, mint ha az lett volna a legfőbb törekvése, hogy megfizethető árakon kínáljon karácsonyi ajándékokat. Kernstok Hajnali fények című vászna például Kieselbachnál 2000 májusában 1,2 millióért maradt meg, itt viszont 360 ezerről startolt és 460 ezerig araszolt. Más árszinten, de hasonló játszódott le az 1993-ban Blitz-aukción szerepelt, ismeretlen nagybányai festőtől származó Zazar-part esetében, amely 90 ezerről ért el 130 ezerre. A német nyelvterületen rendkívül népszerű, épp ezért drágán értékesíthető Hummel-figuráknál nem vált be ez a módszer – a katalógusárak töredékéért kínálták őket, mindhiába –, az ékszerek zöménél azonban igen. Bejött a galéria számítása a katalógus borítóján sztárolt Leány korsóval című olajképnél is, a Goya-rajongó festő, Béli Vörös Ernő műve izgalmas licitálás után 260 ezer forintról 850 ezerig jutott el, nyílt színi tapsot aratva. Ezt megközelítette Mednyánszky könnyed Őszi hangulata, 400 ezerről 700 ezerig lépkedve. Az első napon 163 képből elkelt 91 – vagyis jóval több mint a fele. A második nap vegyes műtárgyainak 203 tételéből csupán 76-ot sikerült értékesíteni, míg a harmadik nap óra-ékszer kategóriájában ismét helyreállt az arány: 154 tételből 85 lelt új tulajdonosra. A porcelánoknál a hatszemélyes, Viktória-mintás herendi étkészlet 300 ezer forint helyett 400 ezerért kelt el. A bútorok között a XVIII. századi szalonasztal árát 240 ezerről 360 ezerre, a biedermeier íróasztalét 280 ezerről 340 ezerre tornászták fel. A tucatnyi keleti szőnyegből csak kettőt sikerült értékesíteni, mérsékelt áraik ellenére. A pár ezer forintos tételek sokasága viszont a karácsony előtti vásárlási lázban eleget tett a nagy forgalom, kicsi haszon jól bevált elvének.