Az Orbán-családhoz kötődő vállalkozások leginkább csak döcögtek tavaly, legalábbis ez derül ki a május 31-i határidő előtt egy héttel már nyilvános éves beszámolókból.
Az egyik unokaöcs fiatal cégénél viszont nagy nyereség jelent meg, és a tartozások ellenére méretes osztalékra is futotta.
Mészáros Lőrinc gyarapodása indulhatott ennyire lendületesen
– állapítja meg a 444 vasárnapi cikke.
A portál szerint már az önmagában meglepő, hogy a miniszterelnöki rokonok – Orbán második legidősebb lánya, öccse és unokaöccse – összesen nyolc cégéről idejekorán megjelentek a teljesítménybevallások, ezekből szemezgettek.
Önálló lábra állt, busás osztalék lett a jutalma
Az unokaöcs, Orbán Dávid néhány éve azzal került a sajtó figyelmébe, hogy a Dolomit Kőbányászati Kft. ügyvezetője lett, ezután tett szert saját cégekre – idézik fel. A 2024 őszén létrehozott Timolod Kft.-t nemcsak egy személyben birtokolja, hanem ügyvezetőként is irányítja, alkalmazott nélkül.
A nyilvánosan elérhető beszámolókból kiderül: a fiatal vállalkozás a működés első teljes évében, azaz tavaly 4,5 millió forint árbevételt ért el, ám emellett egyéb bevételként 185 millió is befutott – hasonlóan az alapítás utáni negyedévben már érkezett, 710 milliós „egyéb” összeghez.
Ezek az egyszeri bevételek jellemzően eszközértékesítésből, támogatásból származnak, ám az unokaöcs cége nem tüntette fel a százmilliós tétel jogcímét. A kft. végül 160,5 milliós nyereséggel zárta az évet, a hasonlóan sikeres, 2024- es év 648 millió forintos profitja után.
A tartozások ugyan eközben megugrottak: év végén 453 milliós adósságot tartott nyilván, ezzel együtt Orbán Dávid a nyereségét szinte teljes egészében kivette osztalékként –
az összesen 15 hónapnyi működés alatt 660 millió forinthoz jutott.
Orbán Sára cége félmilliárdot is bevételezett
A volt kormányfő lánya, Orbán Sára ennél régebbi, üzletviteli és egyéb tanácsadással foglalkozó Art Related Solutions Kft.-je viszont a friss beszámoló szerint 2025-ben sem hozott áttörést: bár előtte közel 40 milliós bevétele volt, tavaly pedig 141 millió, ám a kiadások növekedésével végül 14,5 milliós veszteséget kellett elkönyvelni.
Eddig egy kiugró éve volt a vállalkozásnak, amikor 2023-ban
közel félmilliárd forint bevétel keletkezett a Mészáros Lőrinc-féle MBH Bank művészeti projektjével összefüggésben.
A Fidesz elnökének öccse is lehangoló számokat produkált
A cégnyilvántartás szerint Orbán Áronnak, Orbán Viktor öccsének három cége is van: a Circle of Devils Kft., illetve a Multi Shoot Zrt., valamint a Multicity Kft. – ám ezek mindegyike mínuszban zárta az évet.
Például a prémium minőségű, magas tápértékű élelmiszerek kereskedelmével és a Nógrád megyében szabadtéri lőtér működtetésével foglalkozó Multi Shoot Zrt. a 2024-es évben még jól ment, tavaly viszont óriási botlás következett.
A korábbi 177 milliós bevétel harmadára, 54,7 millióra esett vissza, míg ugyan a kiadások is csökkentek – például változatlan számú alkalmazott mellett a béreket alaposan megvágták –, a jövedelmezőség így is elveszett és 51 millió forintos veszteség lett 2025 vége.
Orbán Áron a fegyverkereskedelemmel foglalkozó Circle of Devils Kft.-t 2022 óta jegyzi, ám azóta legfeljebb néhány tízezres bevételt termelt, és csak minimális kiadásai vannak. A látszólag tetszhalott állapot következménye lehet, hogy a hosszú lejáratú tartozás mellett már saját tőkéje is alig maradt a cégnek – gyűjtötte ki a 444.
