Amennyiben a súlyos üzemi baleset érintettjei igénylik,
minden rendelkezésre álló jogi segítséget és támogatást ingyenesen biztosítunk
– közölte vasárnap az Economxszal a Munkástanácsok Országos Szövetsége a Tiszaújvárosban történt halálos baleset kapcsán.
Megírtuk: péntek reggel a miniszterelnök közölte a Facebookon, hogy robbanás rázta meg a Mol tiszaújvárosi üzemét, ahol egy ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek, Hernádi Zsolt vezérigazgató tájékoztatása szerint kilencen kerültek kórházba Miskolcon és Debrecenben.
"Mélyen megrendültünk és hisszük, hogy az emberi élet, a munkavállalók biztonsága, méltósága és védelme minden gazdasági érdek felett álló érték. Kiemelten fontosnak tartjuk a történtek teljes körű, megnyugtató kivizsgálását, egyúttal az elhunyt és a sérültek családjainak együttérzésünket fejezzük ki, és felajánljuk a térítésmentes jogi, érdekvédelmi támogatást" – jelezte a Munkástanácsok.
Elrendelték a nyomozást foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt – írja a Kontroll, amely úgy tudja, a sérültek állapota stabil, de egyikük továbbra is lélegeztetésre szorul. A rendőrség közlése szerint szakértők vizsgálják a robbanás pontos okát és körülményeit, ezért egyelőre kevés részlet ismert. A hatóságok szerint a vizsgálat hosszabb ideig is eltarthat, és a nyomozás minősítése még változhat a későbbi eredmények függvényében.
Eközben a Mol is vizsgálóbizottságot állított fel a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemben történtek kivizsgálására, és jelezték, hogy minden hivatalos szervvel folyamatosan együttműködnek. Az érintett üzemegység biztonságos leürítési munkálatai megkezdődtek, ennek befejezése után elindulhatnak a kárfelmérési munkálatok is.
Kapitány István már pénteken megnyugtatott, hogy a robbanás következtében nincs veszélyben az ország üzemanyagellátása, illetve hogy a vizsgálatról részletesen tájékoztatják a lakosságot.
Pünkösd előtt az energiaügyekért is felelős gazdasági miniszter azt is megerősítette a közösségi oldalán, hogy a Debreceni Egyetem Klinikai Központ égési centrumában ápolt, négy ember állapota stabil, és jelezte: továbbra is imádkozik valamennyi sérült felépüléséért.
