Igazi órakülönlegességeket felvonultató kollekciót mutat be az Iparművészeti Múzeum: Radvánszky Ferenc gyűjteményében olyan ritkaságok is szerepelnek, amilyenekkel egyetlen hazai közgyűjtemény sem dicsekedhet. Ráadásul mind a nyolcvan példány működőképes – legyen bár akármilyen régi –, a fél évszázad után visszatelepült hazánkfia tudniillik nemcsak órásmester, hanem órarestaurátor is, akit szakmája gyakorlása közben ragadott el a gyűjtőszenvedély.
Radvánszky – mint lapunknak elmondta – óráscsaládból származik, 1956-ban ment külföldre, így a szakmát Svájcban tanulta ki. Ide tért vissza némi angliai kerülő után, a Zürichi-tó partján lévő Horgenben nyitott saját boltot és műhelyt. Itt ismerkedett meg olyan gyűjtőkkel, akik számára Párizsban vagy Londonban kellett beszereznie régi órákat – ezzel párhuzamosan lett maga is gyűjtő, akit restaurátor lévén az is inspirált, miként lesz egy rozsdahalmazból gyönyörűen felújított régiség. Végül mintegy nyolcvan válogatott példány került a kollekcióba három évszázadból, főleg francia, német és angol nyelvterületről. Ezek az órák ma is járnak, ütnek, zenélnek, erről most a látogatók is meggyőződhetnek az Iparművészeti Múzeum tárlatán.
A régi órák értéke gyakran a szó szoros értelmében felbecsülhetetlen – magyarázta a szakember –, hiszen a beszerzési ártól kezdve az eladási vagy a biztosítási áron keresztül a gyűjtői árig igen széles a figyelembe veendő szempontok skálája és akkor még nem is beszéltünk az aukciókon elért legmagasabb leütésekről. Radvánszky saját gyűjteményéből a legtöbbre a világ leglaposabb zsebóráját tartja – mutatók nélkül 1,94 milliméter „vastag” –, amelyet Breguet párizsi mester készített 1826-ban, 18 karátos aranytokkal, Brazíliában rendelt speciális, aranyozott-ezüstözött számlappal. Ez ugyanúgy legalább kétmillió forintot ér, mint Wagstaff 1860-as londoni szekrényórája, amelynek Clement-szerkezete nyolc napig jár egyhuzamban. Akadnak a kollekcióban olcsóbb, 1900 tájáról való, schwarzwaldi típusú német fali- és asztaliórák, mint ahogy az egyre keresettebb képórák közül is függ egy a falon 1855-ből, francia földről, Lejanze szignált alpesi festményével. A gyűjtemény egyetlen magyarországi szerzeménye 1880 tájáról való, Seiffner Ferenc pesti műhelyéből: alabástromoszlopokon áll, aranyozott bronztokban, ezüstözött számlappal és fölötte Pest-Buda korabeli panorámája a Lánchíddal. Kuriózum még Thomas Mercier 1944-es londoni tengerészeti kronométere – igazoltan egy második világháborús angol hadihajón „szolgált” –, akárcsak az ötvenes évek kis szériában gyártott Atmos órája, amelyet akár egyfokos hőmérséklet-változás is működésbe hoz, s különleges a hatvanas évekből való genfi fényóra is.
Wagner István