BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Filléres kép, milliós műtárgy Nagyháziéknál

2007. október 7. vasárnap, 23:59

Az előzetes egyeztetési próbálkozások ellenére már az őszi árverési idény kezdetén annyira egymásba érnek az aukciós házak licitálásai, hogy az utolsó percben Nagyháziék egy héttel előbbre hozták háromnapos rendezvénysorozatukat. A menetrend kicsit szaggatott: október 12-én, pénteken a XIX-XX. századi festészet 320 tétele kerül kalapács alá, 13-án délelőtt variaárverés lesz 233 tételben festményekből, olajnyomatokból és másolatokból - kimondottan alacsony árakon -, majd 15-én, hétfőn következik a bútorok és a néprajzi tárgyak 376 tétele.
Amennyire széthúzódott az események időpontja, annyira szélesre nyílt az árolló is a mostani kínálatban. A festményárverésen az első tétel - Kaufmann B. jelzéssel a Vaskapu 1913-as olajképe - 20 ezerről startol, az utolsó pedig - Klie Zoltánné Róna Klára Kertben című pasztellje - csupán 5 ezer forinton kezd. A két végpont között sincs olyan tétel, amelynek a kikiáltási ára elérné a félmillió forintot. Neogrády Antal, illetve László tájképei például 90 és 480 ezer, Berkes Antal városképei 75 és 340 ezer forint közötti kezdőárakon mozognak, Vasarely szitanyomatainak és szerigráfiáinak ára 50 és 110 ezer között szóródik, Szász Endre olajportréi 70-180 ezres kikiáltási árakon kezdenek. Scheiber Hugó Kávéházban című pasztellje 360 ezer forintról startol ugyan, de Orbán Dezsőtől egy vegyes technikájú elvont kompozíciót már 180 ezerért is meg lehet szerezni és Mattis-Teutsch János Tánc című fekete-fehér linója is csak 150 ezer forint. A szombati matiné lényege egyetlen mondatban összegezhető: az 5-50 ezer forintos sávban lehet képekhez jutni.
A legmagasabb kezdőárak a zárónapra maradtak, de a néprajzi tárgyak és antik bútorok kategóriája mindig is a ház erősségei közé tartozott. Az első tétel a dél-itáliai Apuliából, az i. e. IV. századból egy festett és égetett füles cserépkorsó kereken egymillió, egy diófából faragott spanyol láda a XV-XVI. századból, eredeti zárral minimum 1,2 millió, egy 1718-as habán kancsó 1,3 millióba kerül. Egy osztrák tálalószekrényért 1770 tájáról már 1,8 milliót is elkérnek, a vele nagyjából egyidős, ugyancsak osztrák állóóráért (képünkön) pedig legalább 2,6 milliót várnak. Itt sem marad el az alkalmi vételek tömkelege: erdélyi bokályok sokasága vehető meg 7 és 110 ezer közti árakon, a cseréptálak 38-180 ezer között pályázhatók meg, a XVIII-XIX. századi ónedényekre egyenként 80-160 ezer forintot kell szánni, a felvidéki üvegnemű pedig 18-36 ezer forintba kerül.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet