BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Potori Károly

03.
22.
23:59

Itt a palládiumszegény katalizátor

Az eddigieknél mintegy 70 százalékkal kevesebb palládium és platina szükséges a Honda Motor Co. és amerikai partnere, a Catalic Solutions Inc. által kifejlesztett újfajta gépkocsi-katalizátor gyártásához - jelentette a Bloomberg. A kipufogógázok mérgező elemeit az eddigiekkel szemben nem platina vagy palládium, hanem különböző fémoxidok kristályosított keveréke köti meg. A perovskites-nek nevezett anyag könnyen hozzáférhető fémekből készül, s így lényegesen olcsóbb, mint a nemesfémalapú katalizátorhoz használt palládium vagy platina. Az autógyárak már régóta igyekeznek függetleníteni magukat a palládiumtól és platinától, miután az elmúlt években azok - a meghatározó súlyú orosz export ismétlődő akadozása miatt - drasztikusan megdrágultak. (Január vége felé a palládium ára rekordmagasságba, unciánként 1100 dollár fölé szökött, azóta azonban már jócskán esett, s napjainkban 770-780 dollár körül mozog a jegyzés.) Noha a fémből a világ termelésének kétharmadát az autóipar használja fel, a „palládiumkímélő” találmány hatása egyelőre még nem érzékelhető a piacon, mivel némi időre van szükség ahhoz, hogy az új technológia vagy legalább a híre elterjedjen.

Szerző(k):
Potori Károly
03.
21.
23:59

Vegyesen zárt a gabonapiac

A megelőző napiaknál lanyhább, 169 kontraktusnyi, 458 millió forint értékű forgalommal és mérsékeltebb, ellentétes irányú árváltozásokkal zárt tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A búza elszámolóára - élénk üzletmenet mellett - csak az idei terminekre változott: augusztusra 130 forinttal esett, a többire 60-350 forinttal emelkedett. A takarmánybúza piaca jóval gyengébb volt - a jegyzés mindhárom idei lejáratra csökkent, 10-400 forinttal, üzlet viszont nem volt. Új termésű takarmányárpából ezzel szemben augusztusi szállításra vevőre talált egyetlen kontraktusnyi, az elszámolóárak azonban mind változatlanok maradtak. A kukorica csak novemberre lett olcsóbb, 10 forinttal, egyébként 210-680 forinttal drágult. A napi forgalom zömét az ótermésre kötött üzletek adták. Novemberre és decemberre 150/100 forinttal javították a vételi ajánlatokat a napraforgómag-piacon is, eladó azonban csak októberre volt, változatlan áron. A repcemag, szójadara és ammóniumnitrát elszámolóárai nem módosultak, s eseménytelen volt az opciós gabonapiac is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
03.
19.
23:59

Limitmértékben zuhant a kukorica és a takarmányárpa jegyzése

Erős, 250 kontraktusnyi, 705 millió forint értékű forgalommal és heves árváltozásokkal zárt a hosszú hétvége utáni első munkanapon a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A búza jegyzése augusztusra és szeptemberre 110/10 forinttal erősödött, májusra, decemberre és márciusra 530/130/100 forinttal esett. Szeptemberre összesen 11 ezer tonnára szóló üzletet regisztráltak. A takarmánybúza elszámolóára csupán augusztusra és decemberre csökkent, 300/100 forinttal, a zárásban tett eladási ajánlatok nyomán. Az új termésű takarmányárpa a három év végi terminre 800/650/600 forinttal olcsóbb lett, ennek ellenére csupán egyetlen kontraktusnyi kötés született ezen a piacon. A kukorica ára minden lejáratra zuhant, 450-800 forinttal, kisebb-nagyobb tételekre szóló kötések mellett. A napraforgómag és a szójadara ára a fentiekkel ellentétes irányba mozdult el: előbbi három idei határidőre 800/100/500 forinttal, utóbbi pedig májusra 800 forinttal, tehát limittel, drágult. A repcemag és az ammóniumnitrát piaca eseménytelen maradt. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
03.
15.
23:59

Az év közepéig várhatóan stabil marad az etilén ára

A papírforma szerint a második negyedévben kiegyensúlyozottnak ígérkezik az európai etilénpiac. Meglepetéseknek azonban talán nagyobb az esélye - veszélye -, mint az év egyéb időszakaiban. Ennek az a magyarázata, hogy az elkövetkező három hónapban több nagy krakkolót - az ECN szerint ezek összes kapacitása évi 2,6 millió tonnára tehető - négy-öt hétre is leállítanak karbantartási célból. Noha az így kieső termelés pótlására különböző csereüzletekkel az érintettek felkészültek, egy jelentősebb mértékű rendkívüli termelési fennakadás a szokásosnál nagyobb zavart idézhet elő. A kereslet és kínálat egyensúlya ilyenkor sokkal sérülékenyebb, s különösen érzékenyen reagál olyan esetekre, amikor egy-egy nagyobb termelő jelenik meg vevőként a spot piacon. A szállítók egyébként arra számítanak, hogy a most folyó, második negyedévre szóló tárgyalások eredményeként prolongálhatják a jelenlegi, 665 euró/tonna szerződéses árakat. Az etilén iránti kereslet ugyanis erős, a kapacitáskihasználás foka pedig már most is magas. A jelenlegi árszint fenntartásához alapanyagoldalról is elég indokot találnak, hiszen a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) mai bécsi miniszteri értekezlete a várakozások szerint minden bizonnyal tovább csökkenti a világpiaci nyersolajkínálatot, ez pedig a vegyipari benzin drágulását vetíti előre. Másrészről viszont elismerik, hogy az etilénszármazékok piaca viszonylag gyenge, ám ezen a helyzeten az sem változtatna, ha csökkenne az etilén ára - érvelnek. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
03.
15.
23:59

Több terminre limittel zuhantak a gabonaárak

Mozgalmas volt a szerdai munkanap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán, ahol esetenként a napi árváltozási limitet is kimerítő áresések mellett 162 kontraktusnyi kötés született, 469 millió forint értékben. A búza a jövő májusitól eltekintve minden terminre alacsonyabban zárt, 700-800 forinttal, élénk üzletmenet nyomán. A takarmánybúza jegyzése mérsékeltebben, csak 200-650 forinttal esett, a takarmányárpa azonban szeptemberre és decemberre limitnyit, 800-800 forintot veszített az értékéből. Ez utóbbi két terményre egyetlen kötés sem történt. A kukoricapiacon az ótermés ára ugyancsak limittel zuhant, az új viszont csak 300/410/350 forinttal lett olcsóbb. Az olajos magvak elszámolóárai nem változtak, a szójadara jegyzése viszont - szemben az árral - júliusra 400 forinttal erősödött. Ammóniumnitrátra egyetlen ajánlat sem hangzott el, így természetszerűen az elszámolóár sem módosult. Változatlan árakkal és kötés nélkül zárt az opciós gabonapiac is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
03.
15.
23:59

Kakaóbabból deficitesnek mutatkozik a termelés-fogyasztás mérleg

A megelőző évinél mintegy 8 százalékkal kevesebbre, 2,78 millió tonnára becsüli a folyó szezonban várható globális kakaóbabtermést a londoni ED&F Man Cocoa Ltd. A világ egyik legnagyobb kakaó-kereskedőházának elemzői szerint a visszaesés döntően annak a következménye, hogy Elefántcsontparti Köztársaságban a termés jóval elmarad a tavalyitól. Ennek oka részben az átlagosnál kedvezőtlenebb időjárás, részben pedig a munkaerőhiány, ugyanis a bizonytalanná vált politikai viszonyok miatt a Maliból és Burkina Fasóból való vendégmunkások nagy része elhagyta a tavaly október óta forrongó országot. A kakaófeldolgozók és az élelmiszeripar idei várható igényét 2,94 millió tonnára becsülik, ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábbi szinttel, amely viszont 8 százalékos emelkedés eredményeként alakult ki. A termelés-fogyasztás mérlegben mutatkozó mintegy 200 ezer tonnás deficit kiegyenlítésére a csokoládégyártóknak kakaóbabkészleteikhez kell nyúlniuk, amelyek így a szezon végére, október 1-jére a tavalyi nyitó szintről, 1,39 millió tonnáról 1,21 millió tonnára apadnak. A londoni határidős piacon (LIFFE) a kakaóbab tonnánkénti májusi határidőre szóló jegyzése 1200 dollárhoz közelít, miután idén már 40 százalékkal emelkedett. (Bloomberg)

Szerző(k):
Potori Károly
03.
13.
23:59

Még bizonytalan az OPEC újabb kínálatcsökkentésének mértéke

Piaci várakozások szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) soron következő, március 16-i miniszteri értekezletén ismét csökkenti a nyersolaj kínálatát, úgymond annak érdekében, hogy a tavaszi szezonális keresletlanyhulás miatti áresést megelőzze. Arról egyelőre csak találgatások folynak, hogy a kartell összesen mennyivel szűkíti a tagországok kitermelési kvótáit.

Szerző(k):
Potori Károly
03.
13.
23:59

Egy-egy terminre limittel zuhant a kukorica és a takarmánybúza ára

A megelőző napi bizonytalanság után tegnap már határozottan csökkentek a jegyzések a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A forgalom közepes volt, 101 kontraktusnyi kötés esett, 315 millió forint értékben, zömében kukoricára. Ez utóbbi ára a novemberitől eltekintve minden terminre esett: júliusra limittel, 800 forinttal, a többire pedig 120-670 forinttal. Ótermésből nagy tételeket vittek el. Májusra limittel zuhant a takarmánybúza ára is, a malmi búza jegyzése viszont mérsékeltebben, 20-640 forint közötti értékekkel csökkent. Itt is a tavalyi termés volt a kelendőbb. A takarmányárpa elszámolóára egyedül augusztusi lejáratra módosult, süllyedt, 100 forinttal. Az opciós gabonapiac és a határidős húspiac eseménytelen volt.

Szerző(k):
Potori Károly