BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Diószegi József

03.
29.
00:00

Javul a lapterjesztés, de az újságárusoknál is több fogy

Budapest tíz kerületében az utóbbi időben megnövekedett a napilapok értékesítése az inmedio üzlethálózatban − mondta lapunknak Horváth Balázs, az árus lapterjesztést végző Lapker Zrt. hírlap-kereskedelmi igazgatója. A jelenlegi adatokat a tizedik hetiekkel vetették össze, amikor az előfizetéses lapterjesztést végző MédiaLog Zrt. még zavartalanul kézbesítette a lapokat, de miután a cég négy alvállalkozója egyik napról a másikra felmondta a szerződést, a MédiaLog Zrt.-nek nehézséget okozott a terjesztés. Az említett tíz kerület közül leginkább a II.-ban és a XII.-ben vettek több lapot a pavilonokban, vagyis azokon a területeken, ahol a Lapker információi szerint a legnagyobb problémát okozott a MédiaLog Zrt.-nek a kézbesítés. Köő-Tóth Győző, a cég vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy szerdán az előfizetők 98 százaléka kapta meg a lapokat Budapesten a problémás körzetekben, és a várakozások szerint csütörtökön már mindenkihez eljutnak a lapok − természetesen \"normál\" terjesztési problémák adódhatnak.

Szerző(k):
Diószegi József
03.
28.
00:00

Újabb terhet raknának a reptérre?

Újabb pénzügyi terheket rak a Budapest Airport (BA) Zrt. vállára a parlament által elfogadott telekadóval kapcsolatos módosító javaslat, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat amúgy is a túléléséért küzd − mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója. A törvénytervezet záró szavazása hétfőre várható. A BA 2011-ben 675 millió forint − 2,4 millió euró − telekadót fizetett. A parlament által 2011 decemberében elfogadott  telekadótörvény-módosítás nyomán a társaságnak mintegy 1,6 milliárd  forint − vagyis 5,7 millió euró − telekadót kellett volna fizetnie, ami  mintegy 2,4-szeres adóemelésnek felel meg.

Szerző(k):
Diószegi József
03.
28.
00:00

Tízmilliárdos közlekedésbiztonsági fejlesztés kezdődik

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 13,5 milliárd forintot nyert el a Közlekedésfejlesztési Operatív Program pályázatán a kezelésében lévő gyorsforgalmi utak közlekedésbiztonsági fejlesztéseire. A támogatási szerződést tegnap írták alá. Schváb Zoltán, a közlekedésért felelős helyettes államtitkár az eseményen elmondta, Magyarország uniós csatlakozása óta uniós forrásból most először sikerült célzott forrásmennyiséget, mintegy 50 milliárd forintot elkülöníteni a személyi sérüléses balesetek megelőzését segítő közlekedésbiztonsági fejlesztésekre. Ennek egy részét nyerte el az ÁAK, és hasonló nagyságrendű összeghez jut a Magyar Közút Zrt., a MÁV Zrt., de részesül az összegből a GySEV Zrt. is. Az Európai Unió célja, hogy 2050-re senki se váljon a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatává, és ez Magyarország szándéka is, e cél elérését szolgálják az összegből megvalósuló fejlesztések.

Szerző(k):
Diószegi József
03.
26.
00:00

Kölcsönt adna a főváros a BKV-nak

Áthidaló tulajdonosi kölcsönt nyújtana a főváros a BKV Zrt.-nek − ez derül ki az önkormányzat hétfői rendkívüli közgyűlésének napirendjéből, az azonban nem ismert, hogy mekkora összegről lehet szó, illetve mire fordítaná a közlekedési vállalat az összeget. Legutóbb a napokban kellett ötmilliárd forintot átutalnia a fővárosnak az UniCredit Bank Hungary Zrt. számlájára a BKV tartozásaként, az állam ekkor készfizető kezességet vállalt az ötmilliárdos hitelre. Arra nem kaptunk választ a fővárostól, hogy milyen forrásból fizették ki az összeget. Így akár még az is elképzelhető, hogy a BKV saját forrásból állta az ötmilliárdot, amit most a főváros kiegyenlít a cégnek. Január 27-én egy 9 milliárdos hitele járt le a közlekedési társaságnak, ezt fővárosi kölcsönből tudta kifizetni a BKV. Márciusban további több mint 10 milliárd forint hitel jár le, amit azonban már nincs miből visszafizetni

Szerző(k):
Diószegi József