BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb terhet raknának a reptérre?

2012. március 28. szerda, 00:00

Újabb pénzügyi terheket rak a Budapest Airport (BA) Zrt. vállára a parlament által elfogadott telekadóval kapcsolatos módosító javaslat, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat amúgy is a túléléséért küzd − mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója. A törvénytervezet záró szavazása hétfőre várható. A BA 2011-ben 675 millió forint − 2,4 millió euró − telekadót fizetett. A parlament által 2011 decemberében elfogadott  telekadótörvény-módosítás nyomán a társaságnak mintegy 1,6 milliárd  forint − vagyis 5,7 millió euró − telekadót kellett volna fizetnie, ami  mintegy 2,4-szeres adóemelésnek felel meg.

A képviselők azonban újabb pontokon írták át a jogszabályt; a hétfőn elfogadott módosítás rekordösszegre, mintegy 2,25 milliárd forintra − 7,9 millió euróra − növeli az évente fizetendő telekadó mértékét, ami a tavalyi szint 330 százaléka.

Hardy lapunknak azt mondta, a cég mindet elkövet annak érdekében, hogy az elvárt színvonalon üzemeljen a reptér, újabb légitársaságokat hoz Magyarországra, és a maga eszközeivel is csökkenti az idegenforgalomra nehezedő terheket. Az esetleges további lépések a tulajdonos hatáskörébe tartoznak − fogalmazott az igazgató.

Miközben az egész magyar légi közlekedés eddigi legsúlyosabb válságát éli és az iparághoz kapcsolódó vállalatok − köztük a BA − a puszta túlélésükért küzdenek, a telekadóprés további szorítása súlyos károkat okoz. Ráadásul egy érdekes jogi helyzet is kialakul, hiszen az állam a saját tulajdonában lévő földet adóztatja meg − mondta Hardy, aki azzal folytatta, hogy a nemzeti légitársaság csődje után több ezer munkahely került veszélybe.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet