BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Bodolóczki Linda

01.
04.
23:59

Önkormányzatok az ÁSZ célkeresztjében

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzései 2006-ban elsősorban a közellátásra, a közszolgálatra, valamint az állami, illetve önkormányzati beruházásokra, fejlesztésekre koncentrálnak – mondta tegnap Kovács Árpád, a szervezet elnöke. Az ÁSZ az idén 7,5 milliárd forinttal gazdálkodik, de az összeg nagy része a korrekciók és visszafizetések következtében közvetlenül visszakerül a költségvetésbe. A szervezet 86 ezer ellenőrzési nappal gazdálkodik, amelynek egyharmadát teszi ki a költségvetési törvény és a zárszámadás, ugyancsak egyharmadát az önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálata. Az Országgyűlés még tavaly kérte fel az ÁSZ-t, hogy vizsgálja meg az önkormányzatok által a csatornaépítésekhez 2002 és 2005 között igénybe vett közműfejlesztési támogatásokat. Kapacitás híján eddig ezt szűk körben végezték el – igaz, ennek alapján is 650 millió forintnyi támogatást vont vissza a T. Ház –, és 2006-ban is csak más feladatok elhalasztásával kerülhet erre sor. Változik emellett az ellenőrzések szemlélete: a számvevők jobban figyelnek majd a gazdálkodás mellett a teljesítményre is. A minisztériumok esetében így strukturális auditra kerül sor, vagyis azt vizsgálja majd az ÁSZ, hogy a közigazgatási feladatoknak mennyire tud eleget tenni a minisztérium a jelenlegi struktúrában.

Szerző(k):
Bodolóczki Linda
01.
03.
23:59

Idén kétmilliárd jut munkahelyteremtésre

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) a munkahelyteremtő támogatása keretében idén új munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forintot ad, de emellett kiegészítő támogatásokra is lehet pályázni, ha hátrányos helyzetű kistérségben valósul meg a beruházás, illetve ha munkanélkülit vagy romát foglalkoztat majd a pályázó. A beruházási projekthez legfeljebb 80, a minisztérium által meghatározott leghátrányosabb helyzetű térségekben 160 millió forint támogatás igényelhető, háromszáznál több új foglalkoztatott esetén további százmillió forint. A nyerteseknek a beruházást még az idén november 30-ig kell befejezniük, és a létrejött kapacitásokat, szolgáltatásokat öt évig kell működtetniük, emellett legalább öt új munkahelyet kell létesíteniük, a többletlétszámot pedig még legalább három évig – kkv-k esetén két évig – fenn kell tartani. A kétmilliárdból kétszázmillió forint a magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatását szolgálja. A pályázatra olyan humántőke-igényes gazdasági ágazatokban tevékenykedő vállalatok és egyéb szervezetek jelentkezhetnek, melyek viszonylag kevés tárgyi eszköz beszerzésével járó beruházást valósítanak meg és ezzel nagyszámú kvalifikált munkaerő – diplomás fiatal – tartós foglalkoztatására nyílik lehetőség. A támogatás havonta legfeljebb 200 ezer forint lehet fejenként, a beruházási projekthez pedig 30 millió forint igényelhető – 80 új munkahely felett plusz 20 millió forint. A pályázatokat 2006. február 28-ig lehet az illetékes munkaügyi központhoz benyújtani.

Szerző(k):
Bodolóczki Linda
01.
02.
23:59

Budapest kaszálta a legnagyobbat

Tavaly év végére a nemzeti fejlesztési terv (nft) 677 milliárd forintos hároméves keretének 84 százaléka (567 milliárd forint) talált gazdára, a keret ötödét (126 milliárd forint) pedig már ki is fizették – adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH). Az operatív programok eddigi 12 ezer nyertes pályázata összesen 840 milliárd forintos fejlesztést tesz lehetővé 1700 településen, emellett 40 ezer új munkahelyet hoz létre és további 110 ezer megtartásához járul hozzá. A magyar csatlakozás óta eltelt több mint másfél évben legjobban a közép-magyarországi régió teljesített, amelyet két kevésbé fejlett térség, az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió követett. Az nft eddigi legnagyobb nyertese a főváros, ahol 2575 pályázó összesen 102,4 milliárd forintot nyert el mostanáig.

Szerző(k):
Bodolóczki Linda