A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) a munkahelyteremtő támogatása keretében idén új munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forintot ad, de emellett kiegészítő támogatásokra is lehet pályázni, ha hátrányos helyzetű kistérségben valósul meg a beruházás, illetve ha munkanélkülit vagy romát foglalkoztat majd a pályázó. A beruházási projekthez legfeljebb 80, a minisztérium által meghatározott leghátrányosabb helyzetű térségekben 160 millió forint támogatás igényelhető, háromszáznál több új foglalkoztatott esetén további százmillió forint. A nyerteseknek a beruházást még az idén november 30-ig kell befejezniük, és a létrejött kapacitásokat, szolgáltatásokat öt évig kell működtetniük, emellett legalább öt új munkahelyet kell létesíteniük, a többletlétszámot pedig még legalább három évig – kkv-k esetén két évig – fenn kell tartani.
A kétmilliárdból kétszázmillió forint a magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásainak támogatását szolgálja. A pályázatra olyan humántőke-igényes gazdasági ágazatokban tevékenykedő vállalatok és egyéb szervezetek jelentkezhetnek, melyek viszonylag kevés tárgyi eszköz beszerzésével járó beruházást valósítanak meg és ezzel nagyszámú kvalifikált munkaerő – diplomás fiatal – tartós foglalkoztatására nyílik lehetőség. A támogatás havonta legfeljebb 200 ezer forint lehet fejenként, a beruházási projekthez pedig 30 millió forint igényelhető – 80 új munkahely felett plusz 20 millió forint. A pályázatokat 2006. február 28-ig lehet az illetékes munkaügyi központhoz benyújtani.
