Az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő családi vállalkozások romló helyzetére figyelmeztet a Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint jobb lenne, ha a szövetségnél is hatékonyságra fókuszálnának a vádaskodás helyett.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA kínai Shein úgy kommentálta a svájci Public Eye jelentését, hogy dolgoznak a probléma megoldásán.
Szerző(k): Kiffer AnnaMindenki érzékeny az árakra, de hatósági ellenőrzés alig létezik, a szankcióknak pedig nincs visszatartó erejük – foglalta össze az Economx megkeresésére a lakosság részére számla nélkül végzett feketemunka okait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, aki szerint az úgynevezett előszűrt ellenőrző rendszer sokat segíthetne a helyzeten, csak következetesebben kellene alkalmazni.
Szerző(k): Drávucz PéterA mesterséges intelligencia már az állattenyésztésben is kezd meghatározó szerepet betölteni, pedig erre az ágazatra azt mondták, itt váltható ki legkevésbé az emberi munkaerő. A szakjogász ugyanakkor arra figyelmeztet, az MI segítség, ám tapasztalatot, a gyakorlatot, a megérzést és az intuíciót nem tudja pótolni.
Szerző(k): Drávucz Péter„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsWifis, hűtő-fűtő, párátlanító, hightech? Végignézzük, milyen szempontokat érdemes megvizsgálni, mielőtt beszereltetjük a készüléket vagy lecseréljük a már meglévőt. Bernáth András klímaszerelő mester szerint a zajszint és a megbízhatóság is megfontolandó.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA szabályozás elsődleges célja a kriptoeszközökbe vetett bizalom növelése, de a piac bővülését és a kriptovaluták társadalmi elfogadottságának növekedését is várják az új intézkedésektől – mondták el az Economxnak az act Bán & Partners szakértői.
Szerző(k): Drávucz PéterA MagNet Faktor Zrt. és a Kulcs-Soft Nyrt. kamat- és adómentes közös szolgáltatása a munkavállalóknak és a munkaadóknak is könnyebbséget jelenthet.
Szerző(k): Horváth TiborAz MVM számlázási gyakorlatát kifogásolva fordult bejelentésével a Gazdasági Versenyhivatalhoz Tóth Bertalan, MSZP-s parlamenti frakcióvezető 2023 őszén.
Szerző(k): Horváth Tibor