Mozgalmas hét elé nézünk, ami a gazdasági történéseket illeti, pénteken teszi közzé a 2024. első negyedéves eredményeit az OTP Bank és MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., jönnek az ipari termelés és a kisker adatok, valamint a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatója az államháztartás központi alrendszerének 2024. április végi helyzetéről. Gazdasági beharangozónk.
Szerző(k): Németh Tamás2000 óta a legdurvább negatív rekord született a demográfiában a statisztikai hivatal adatai szerint, katasztrofális zuhanásban vagyunk. Nem úgy a forint, egyes szakértői vélemények úgy tartják, az év végére 382,5 forintig erősödhet a fizetőeszköz. A hazai sajtótermékeket perrel „jutalmazó" Orbán Viktor tűz alá került, miközben a hazai termelők a földjeik miatt, a házasodni vágyók az esetenként 8-10 milliós esküvő miatt aggódhatnak. Szerkesztőink válogatása a hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
Szerző(k): EconomxA régióban a magyar piacon csökkent leginkább a műtrágya felhasználás – mondta el az Economxnak a Nitrogénművek kerekedelmi igazgatója, aki többek közt arról is beszélt, hogy miért kényszerülhetnek termelők a földjeik eladására, és miért tartja ipari hulladéknak az Ukrajnából érkező műtrágyát.
Szerző(k): Drávucz PéterAz adózott eredmény azonban lényegesen meghaladta az egy évvel korábbi értéket.
Szerző(k): Kiffer AnnaA légitársaságoknak meg kell magyarázniuk, hogy „a járatok által okozott szén-dioxid-kibocsátás fenntartható üzemanyagok használata révén ellensúlyozható”, mennyiben támasztható alá tudományos érvekkel.
Szerző(k): Horváth TiborBíztató jelek mutatkoznak legnagyobb európai partnerünknél, ahol a gazdaság tavalyi visszaesése után az első negyedévben enyhén nőtt a GDP. Németországot idén az építőipar és az export ébredése lendíti ki a recesszióból, bár a családok egyelőre spórolnak, még nem rúgták be a fogyasztást.
Szerző(k): Thurzó KatalinA kínai Weichai Power egy olyan új dízelüzemű motort fejlesztett ki, amely jelentősen magasabb termikus hatékonysággal üzemel egy átlagos motorhoz képest.
Szerző(k): Vermes Ádám2023-ban a bankok 42 százalékkal kisebb arányban folyósítottak kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthiteleket, a szállodák kivételével valamennyi ingatlantípus esetén csökkent az új kibocsátások volumene.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaEgyre jobban veszélyezteti a klímaválság a gazdasági jólétet: a globális felmelegedés miatt nagy bevételkieséstől kell tartani, különösen Európában – mutat rá egy friss, potsdami tanulmány.
Szerző(k): Thurzó Katalin