Az argentin elnök azzal büszkélkedett, hogy 70 ezer közalkalmazottat bocsát el, befagyasztotta a közmunkákat, és több mint 200 ezer, általa korruptnak minősített szociális segélyprogramot szüntetett meg.
Szerző(k): V. G.Meglepő fordulat az uniós választási programokban: a jobboldali pártok szerint hátraarcot vesz az európai autóipar, ahol a gyártók szerint rossz döntés volt a belső égésű motorok betiltása 2035-től, mert már látszik, hogy megbukott a csak elektromosságra vonatkozó EU-s stratégia.
Szerző(k): T. K.Minden ötödik agrárhallgató úgy érzi, nem kapott megfelelő tudást az egyetemi évei alatt. A számokon Budai Marcell, a HÖOK szóvivője is meglepődött. Lapunknak azt mondta, alapvetően fontos, hogy minden intézmény arra törekedjen, minél átláthatóbb legyen a hallgatói számára, hogy milyen karrierutat kínál a képzése.
Szerző(k): Koncsek RitaA horvátországi bérreform közel negyedmillió munkavállalót érint, összértéke pedig 1,63 milliárd euró. A pedagógusok és a katonák bére is érdemben nő.
Szerző(k): Horváth TiborA középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia kiemelt területe az oktatás.
Szerző(k): T. E.A 2022-es invázióját követően úgy tűnt, hogy az orosz gazdaság ezt rendesen megszenvedi, mivel Kijev támogatói – élén Washingtonnal – példátlan szankciókat vezettek be.
Szerző(k): Horváth TiborAz országgyűlési képviselők és a kormánytagok vagyonnyilatkozatai ma éjfélig kerülnek fel a parlament honlapjára.
Szerző(k): Vermes ÁdámMegőrizte tavalyi pozícióját Magyarország az Európai Unió tagországai között a Transparency International berlini központja által közreadott Korrupcióérzékelési index 2023-as rangsorában. Hazánk egymás után másodszor lett utolsó az uniós tagállamok között, és világviszonylatban is csupán egyetlen helyezést tudott előre lépni, jelenleg a 76. helyen áll a 180 országot értékelő listán.
Szerző(k): Hercsel AdélElszaporodhatnak az olyan kibertámadások, amelyek már nemcsak az adatokat, hanem a fizikai eszközöket, például intelligens kamerákat, érzékelőket vagy ipari vezérlőrendszereket is célba veszik, így konkrét fizikai károkat okozhatnak – mondta az Economxnak adott interjúban Renate Strazdina, a Microsoft régiós technológiai vezetője.
Szerző(k): Károly Gábor