A demográfiai változások, a Brexit és az észak-írországi politikai zűrzavar miatt többekben újra felvetődött, hogy Észak-Írország és Írország újraegyesülhet, ráadásul a vártnál hamarabb.
Az IIEA megállapításai az egyesülés költségeinek tekintetében figyelembe veszik az Egyesült Királyság kormányától Észak-Írországnak nyújtott finanszírozás jelenlegi szintjét. Ide tartozik az Egyesült Királyság államadósságának az a része is, amely feltehetően az újraegyesülés után is terhelné. Ezen ide tartozik még a szigetország gazdaságának az Ír Köztársasághoz viszonyított kimondottan alacsony termelékenysége.
Észak-Írország közszolgáltatásai nagymértékben függnek az Egyesült Királyságtól kapott mintegy 11 milliárd eurós szubvenciótól, amelyet a Dublintól származó finanszírozással kellene helyettesíteni egyesülés esetén.
Az Intézet szerint ebből Írország bruttó nemzeti jövedelmének a 10 százalékával lennének egyenértékűek az ezzel járó kiadások, melynek 40 százalékát jelenleg közszolgáltatásokra költik – írja az Euronews.
A kutatók szerint ez óriási összeg, mivel az ír kormányzat kiadások jelenleg a GNI közel 40 százalékát teszik ki. Így pedig egynegyedével nőnének Írország közkiadásai, miközben a bevételek igen korlátozott mértékben növekednének.
Ahhoz, hogy az ebből keletkező hiányt kezelni lehessen, amely még a legkedvezőbb körülmények között is évekig fennmaradna az egyesülés után, a kiadások jelentős csökkentésére vagy akár drámai mértékű adóemelésre is szükség lehet – írják a szerzők.
A tanulmányban azt javasolják, hogy Észak-Írország kezdjen jelentős reformokba a lakosok életszínvonalánka javítása érdekében, mivel az ország továbbra is viszonylag szegény és nagymrétékben függ a közszféra kiadásaitól.
Ugyan Dublin és London a Brexitet követően számos megállapodást kötött a főbb kereskedelmi kérdésekben, az unionista pártok alkalmanként akadályozták az angol-ír szárazföldi kereskedelem biztosítására tett erőfeszítéseket.
A legutóbbi választások után Észak-Írország domináns britpárti pártja, a Demokratikus Unionista Párt hónapokig nem volt hajlandó részt venni a regionális kormányban, ami lényegében megakasztotta a belfasti kormányzat működését.
Őrizetbe vette az észak-ír rendőrség a legnagyobb unionista párt vezetőjét
Szexuális bűncselekmény miatt emeltek vádat Sir Jeffrey Donaldson ellen.Ha többre kíváncsi, itt olvashat erről többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat