Van olyan szakértő, aki szerint a német gazdaságra úgy fog lecsapni a gazdasági válság, mint egy vihar. A friss makrogazdasági előrejelzések nem mondanak ellen ennek, sőt a befektetők tíz éve nem látták ilyen sötétnek a kilátásokat, amit tovább ront, hogy a téli földgázellátást továbbra is bizonytalan.
Szerző(k): Komócsin SándorCsütörtökhöz hasonlóan pénteken is nyári pangás jellemezte a budapesti tőzsdei kereskedést. Csak a Mol-részvény árfolyama tudott emelkedni a vezető részvények közül. A 4iG-nek viszont jó napja volt, 4,85 százalékot emelkedett. A vezető nyugat-európai tőzsdeindexek többsége is mínuszban zárt.
Szerző(k): Domokos ErikaTeljes a megosztottság a legnagyobb befektetési bankok stratégiai között. Egy részük közelgő összeomlásra készíti fel az ügyfeleit, másik felük viszont erőteljes drágulást vár a részvénypiacon.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKomoly fennakadásokat okoz a sztrájk a brit fővárosban: már csütörtökön is csak minden ötödik vonat indult el, a pénteki sztrájk pedig az összes vonalat érinti.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA demokrácia mellett az egyik legfőbb érv, hogy a segítségével el lehet távolítani egy ország éléről a politikusokat még azelőtt, hogy megjelennének náluk szellemi leépülés jelei. Lengyelországban imnmáron a második vezető állt elő alaposan kidolgozott összeesküvés-elmélettel.
Szerző(k): Komócsin SándorEgyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek 70 százaléka spórol az energiával - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsúcsra ugrott az infláció Japánban, az ázsiai szigerosztágban 2014 tavasza óta nem ekkora a pénzromlás mértéke - írt az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jövő év eleje fordulatot hozhat egyes ágazatokban a munkaerőpiacon; olyanokban, amelyek termékei, szolgáltatási iránt csökken a fogyasztói kereslet. Egyelőre kitart a munkaerőhiány.
Szerző(k): Komócsin SándorKétségbeejtő helyzetben vannak a szállodák, amelyek még ki sem heverték a koronavírus-járvánnyal járó bezárási kényszert, máris rájuk szakadt a költségeik drámai növekedése, ami nagyobb csapás lehet, mint a járvány.
Szerző(k): Komócsin Sándor