Záporokra, de akár heves zivatarokra, felhőszakadásra is számíthatunk ma. Az előrejelzés szerint a következő egy hétben változékonyabb, az eddiginél csapadékosabb idő várható.
Szerző(k): T. E.Tovább száguld a réz árfolyama a nemzetközi piacokon, a kínai kereslet, az adatközpontok és az elektromos autózás terjedése, valamint a mesterséges intelligencia egyaránt hajtja a színesfém árfolyamát és a szektorban felvásárlási harcok dúlnak emiatt. A tőzsdei befektetők pedig örülnek, hiszen a rézárfolyam mindennek az alfája és az omegája.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVádat emeltek Keszthelyen azzal a férfival szemben, akinek több tízmillió forint értékű valuta fordult meg a bankszámláján.
Szerző(k): Zádori BenceVélhetőleg Robert Kalinák irányítja majd Szlovákiát.
Szerző(k): T. E.Az iváncsai akkumulátorgyárban információink szerint hatszáz külföldi munkavállaló kikölcsönzési szerződése szűnt meg, ha néhány napon belül nem találnak új munkahelyet el kell hagyniuk az országot.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Economxnak nyilatkozó légiközlekedési szakértő szerint az utóbbi idők baleseteit üzemeltetési vagy emberi hiba okozta, és nem maga a repülőgép „márkája”, de a sok incidens után már mindenki csak a Boeing nevet nézi. Ez utóbbi meg is látszik a cég papírjainak árfolyamán, amelyet alaposan megtépáztak az elmúlt évek, így a Boeing ki is került a világ legértékesebb cégeinek élbolyából.
Szerző(k): Károly Gábor, Kreivich OrsolyaKét francia, két német, két spanyol, egy belga és egy dán. Az Euronews szerint ők lennének a választások után az Európai Unió hangadó gazdasági és pénzügyi politikusai. A kétezres években csatlakozott tagállamokat senki sem képviseli a listán.
Szerző(k): V. G.Üzbegisztán most van abban a helyzetben, mint Magyarország 30-40 évvel ezelőtt. Az OTP Csoport kihasználva a helyzetet, megvásárolt egy korábban állami tulajdonban lévő bankot, a pénzintézet bemutatta a sikersztorit. Tudósítás Üzbegisztánból.
Szerző(k): Horváth BalázsA keresletcsökkenés miatt a munkaerőkölcsönzésen keresztül foglalkoztatott külföldi munkások elbocsátása mellett döntöttek. Ez viszont a vállalat saját alkalmazásában álló munkavállalóit nem érinti.
Szerző(k): Horváth Tibor