- Már régiókkal összevetve hogyan értékelné az Észak-magyarországi Régió általános gazdasági helyzetét, és véleménye szerint mennyiben változhat ez meg 2013-ra? - A regionális operatív programok rendszerén belül a közvetlenül a régió fejlesztéseit szolgáló Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) 2007-2013 között mintegy 277 milliárd forint forrással rendelkezik. Az operatív program prioritásainak megfelelően a cél a versenyképes helyi gazdaság megteremtése, a turisztikai potenciál erősítése, a települések, a humán közösségi infrastruktúra és a térségi közlekedés fejlesztése. Tekintettel arra, hogy az operatív programok kétéves akciótervek keretében valósulnak meg, így a projektek is elsősorban a 2007-2008-as időszakra vonatkoznak. Fontos azonban megjegyezni, hogy elsősorban nem az egyes projektek megvalósulása, hanem a régió által elfogadott stratégiában megjelölt területek komplex fejlesztése hozhat igazi fejlődést és eredményeket a régió számára. Az ÉMOP 2007-2008. évi akciótervében kiemelt projektként szerepel Miskolc város "Mechatronikai Ipari Park - Pólus Park" projektje, amellyel a város és tágabb környezetének gazdasági potenciálja jelentősen nőhet. Az ipari parkok, inkubátorházak, ipari területek és barnamezős területek fejlesztésére kiírt pályázat révén további területek fejlődése segíthető majd elő. Fontos elem, hogy a Pólus programban, illetve a régió stratégiájában megjelölt fő fejlesztési területek (mechatronika, vegyipari tengely, környezetipar) forrásokhoz jussanak. - Az ÉMOP specifikus céljainak 2. helyén álló "turisztikai potenciál növelése" milyen prioritásokkal, milyen konkrét programokban valósulhat meg? - A turisztikai beruházások esetében a szálláshelyek, turisztikai szolgáltatások és turisztikai attrakciók mellett kiemelten kezeli a régió azokat a fejlesztéseket, amelyek megvalósulásuk esetén akár nemzetközi vagy országos szempontból is kiemelt desztinációk lehetnek. A Regionális Fejlesztési Tanács döntésének megfelelően behatároltuk azokat a földrajzi területeket, kulturális és természeti értékeket, amelyekhez kapcsolódóan kiemelt fejlesztések megvalósulhatnak. Ilyen területek például a világörökségi helyszínek vagy a Tisza-tó. A tanács szeptemberi ülésén az alábbi turisztikai projekteket javasolta a testület kiemelt projektként akciótervben nevesíteni: kulturális központ kialakítása az edelényi Couburg-kastélyban, a Tokaji Önkormányzat által gondozott tokaji "Fesztiválkatlan" kialakítása és a Tisza-tónál az Ökocentrum fejlesztése. - A 3. helyen szereplő társadalmi kohéziót mekkora forrásokkal, milyen eszközökkel kívánják erősíteni? - A régió 28 kistérsége közül 21 sajnos hátrányos, közülük 12 halmozottan hátrányos helyzetű. Ezeknek a térségeknek a felzárkóztatása nagyon fontos, a hazai szakmapolitika is kiemelt figyelmet fordít rá. Példaként említhetem a "Nem mondunk le senkiről" című zászlóshajó-programot, amely jelentős többletforrásokat biztosít a leghátrányosabb helyzetben lévő településeknek. A régió egyik sajátossága az aprófalvas térszerkezet. Operatív programunk tízmilliárd forintot biztosít kimondottan a falvaknak településfejlesztésre az úgynevezett "Vidékfejlesztési programot kiegészítő településfejlesztés" című pályázati kiírás keretében. - Ön szerint mely projektek lesznek a legfontosabbak a régió lakosságának életminősége szempontjából? - Az egészségügy területén várhatóan kórházfejlesztések megvalósulásával is számolhatunk. Az oktatásban kiemelt terület lehet a felsőoktatás feltételeinek javítása, illetve a Térségi Integrált Szakképző Központok fejlesztése. Jelentős hatása lehet a régió fejlődésére és felzárkózására a Környezet és Energia Operatív Program keretében megvalósuló szennyvíz-beruházási, ivóvízminőség-javítási és hulladékgazdálkodási fejlesztéseknek. A Gazdaságfejlesztés Operatív Program forrásai pedig, erősítve az ÉMOP keretében megvalósuló gazdaságfejlesztési beruházások hatását, tovább növelhetik az Észak-magyarországi Régió gazdasági teljesítményét.