Egy autó beszerzése során az egyik legfontosabb döntési tényezőt a vételár mellett a fenntartási költség jelenti. Ebben pedig jelentős különbség mutatkozik az egyes hajtási technológiák között. A legnagyobb eltérés az elektromos járművek javára – a belső égésű motoros autókhoz képest –, hogy kevesebb kopó-forgó alkatrészből állnak. Ez jóval alacsonyabb szervizelési költséget is jelent, és nincs szükség olajcserére sem, amely az egyik leggyakoribb szerviztétel.

Ugyanezek a költségek egy céges gépjármű-flotta üzemeltetésénél többszörözve jelentkeznek, ezért a járműparkkal rendelkező kis- és középvállalatok számára is fontos költségelőny lehet a szervizdíjak mérséklődése. Számukra az E.ON E-flotta mindemellett azért is előnyös, mert saját eszköz beruházás nélkül is megoldást képes nyújtani a felmerülő mobilitási igényekre, azok változására és kiszámítható költségként jelentkezik.

 

Szintén az üzemeltetéshez kapcsolódó előny, hogy a töltőhálózat nemzetközi és hazai szinten is folyamatosan fejlődik, az E.ON szakmai támogatásával és nemzetközi hátterével pedig most bármelyik vállalat akár a saját E-töltő hálózatát is kiépítheti.

A zéró emissziós autózás új vezetési élményt is nyújt a belső égésű motoros autókhoz képest, hiszen a villanyautó azonnal maximális nyomaték leadására képes, ezzel dinamikusabbá téve az autó gyorsulását. A városi zajterhelés szempontjából előny és szintén új élmény, hogy csaknem hangtalanul lehet suhanni vele a városban.

Tudjon meg még többet az E.ON elektromobilitási megoldásairól itt.