A belaruszés az iráni hadsereg megvitatta az együttműködés fejlesztését a harci kiképzés területén – erről a belarusz védelmi minisztérium sajtószolgálata írt Aljakszandr Bász vezérőrnagynak, a belarusz fegyveres erők harci kiképzési főosztálya vezetőjének iráni látogatását követően.
"A belarusz katonai küldöttség vezetője, Aljakszandr Bász vezérőrnagy megbeszéléseket folytatott az iráni féllel a harci kiképzés terén való együttműködés fejlesztéséről" – írták a tájékoztatóban.
A beszámoló szerint Teheránban befejeződött a "Security Belt 2024" (Biztonsági Öv 2024) parancsnoki és törzskari gyakorlat, amelyben fehérorosz katonák vettek részt.
A gyakorlat témája a terrorizmus elleni küzdelem volt.
Április végén, Viktar Hrenyin és Mohammad Reza Astiani belarusz és iráni védelmi miniszternek a kazah fővárosban, Asztanában – a Sanghaji Együttműködési Szervezet védelmi minisztereinek találkozója alkalmával – tartott megbeszélése után a belarusz katonai tárca közölte, hogy Minszk és Teherán érdekelt az együttműködés további fejlesztésében katonai téren.
Korábban, Hrenyin és Astiani teheráni találkozóját követően, 2023. július végén a védelmi szervek között egyetértési emlékeztetőt, valamint a kétoldalú katonai együttműködés egy évre szóló tervét írták alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére