A jótékonykodásairól ismert Rockefeller a Standard olajtársaságot alapító John D. Rockefeller unokája volt. Hatan voltak testvérek, és bár ő volt a legfiatalabb, ő vitte tovább a cégbirodalmat - számolt be a portál.
Rockefeller természetvédelmi és művészeti jótékonykodásairól volt közismert. Századik születésnapján például 100 hektár, természetvédelmi területtel határos földet adományozott Main államnak. Bár sosem beszélt vagyonáról, a Forbes 2015-ben 3 milliárd dollárra becsülte azt. Életében 100 ország közel 200 vezetőjével találkozott, és gyakran államfőnek kijáró tisztelettel fogadták.
Kapcsolódó
A Chase Manhattan bank az ő vezetésével nyitotta meg bankfiókjait Oroszországban és Kínában, mint az első amerikai bank ezen országokban. Az apartheid idején látogatott Dél-Afrikába, ahol fekete polgárjogi vezetőkkel találkozott. Rockefeller ismert volt művészetszeretetéről. A New York-i MoMA támogatója volt, saját kollekcióját 500 millió dollár értékűre becsülték.
A Rockefeller Alapítvány jelentette be halálát, amiben "minden idők egyik legbefolyásosabb pénzügyi embereként és filantrópjaként írták le.
Az üzletember-filantróp 1915. június 12-én született New Yorkban, 2004 óta volt az ország egyik leghíresebb és legbefolyásosabb családjának feje és legidősebb tagja - írta az MTI. Előbb a Harvardon végzett 1936-ban, majd tanult a London School of Economics-on. Itt ismerkedett meg a későbbi elnök John F. Kennedy-vel, akinek a húgával még randizgatott is. Végül közgazdaságból is végzett a Chicagói Egyetemen.
Harcolt a második világháborúban a katonai hírszerzésnél Észak-Afrikában és Franciaországban. A háború végeztével a családjához tartozó Chase Banknál dolgozott. Hat gyermeke született, három fiú és három lány, ezen kívül 10 unokája.
David Rockefeller volt az utolsó élő unokája a híres John D. Rockefellernek, a Standard Oil és a családi dinasztia alapítójának, az Egyesült Államok első milliárdosának. Édesapja, az ifjabb John D. Rockefeller építette a New York-i Rockefeller Centert (képünkön).
Élete során több mint 2 milliárd dollárt fordított adományozásra. Lelkes bogárgyűjtő volt egész életében, emellett műtárgyakat is kedvelte. Önéletrajzi könyve 2002-ben jelent meg. Szívelégtelenségben hunyt el Pocantico Hills-i otthonában.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás