A kínai központi statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy az ipari profitok 14,9 százalékkal emelkedtek tavaly novemberhez képest és elérték a 785,8 milliárd jüant (120,05 milliárd dollár, 1 jüan=40,03 forint).
Októberben a nyereségnövekedés 25,1 százalékot tett ki, szeptemberben pedig közel hat éve legnagyobb ütemű, 27,7 százalék volt.
A nyereségnövekedés múlt havi mérséklődését szakértők elsősorban arra vezették vissza, hogy idén eddig a legnagyobb mértékben lassult a termelői árnövekedés novemberben, 5,8 százalékra az októberi 6,9 százalékról.
A kínai iparvállalatok adózott eredménye az idei első tizenegy hónapban 21,9 százalékkal nőtt éves összevetésben, a tízhavi 23,3 százalék után.
A januártól november végéig tartó időszakban a nyereségnövekedés mintegy feléhez a szén- és az acélipar, a vegyipar, valamint az olaj- és gázipar járult hozzá.
A statisztikai hivatal az évi több mint 20 millió jüan (800 millió forint) bevételű cégek adatait összegzi.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve