A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda adatai szerint az előző évekhez képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága. Frédéric Trauwaen, a hivatal marketingigazgatója elmondása szerint a bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest.
Főképpen a rendszerint legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a közbiztonság hiányosságaitól való félelem.
Az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turizmussal foglalkozó portálokon. A lehető legtöbb, legrissebb információt szeretnénk nyújtani az érdeklődőknek hangsúlyozva, hogy Brüsszel biztonságos és messze nem kihalt - mondta az igazgató.
Legolvasottabb
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban