A keleti parti állam törvényhozása a héten tíz javaslatot szavazott meg, mindegyikük a rendőri erőszak megfékezését és a rendőrök felelősségre vonásának lehetőségét szabályozza.
A törvények között szerepel a rendőri túlkapásokról készült jegyzőkönyvek és a rendőrök elleni eljárásokról szóló dokumentumok közzététele csakúgy, mint a rendőrök szakmai értékelésének nyilvános elérhetősége. Ezeket az adatokat és információkat eddig bizalmasként kezelték, és nem voltak publikusak. Az egyik törvény a fojtófogások alkalmazásának betiltásáról rendelkezik - írta az MTI.
Kapcsolódó
Ez utóbbi törvényt Eric Garnerről, a 2014 júliusában New Yorkban rendőri erőszak miatt meghalt afroamerikai férfiról nevezték el. Garner a rendőri intézkedés közben alkalmazott fojtófogás miatt veszítette életét. Az halottkém gyilkosságnak minősítette az esetet, a 29 éves Daniel Pantaleo rendőr ellen azonban ejtették a vádat.
Andrew Cuomo kormányzó bejelentette, hogy a közeli jövőben rendeletben kötelezi az állam rendőrkapitányságait, hogy dolgozzanak ki terveket egy rendőrségi reformra. E tervezetekben Cuomo szerint szerepelniük kell mindazon problémáknak, amelyek a jelenlegi tüntetéshullámban felmerülnek: például az afroamerikaiak hátrányos helyzetének, a túlzó rendőri erőszaknak, és mindazon panaszoknak, amelyek a rendőrséggel szemben megfogalmazódtak. Cuomo leszögezte: azoktól a rendőrségektől, amelyek 2021. április elejéig nem készítik el a reformterveket, New York állam megvonja a pénzügyi támogatást.
Május 25-én Minneapolisban indokolatlan rendőri erőszak miatt meghalt az afroamerikai George Floyd - az ellene intézkedő rendőr több mint 8 percig a nyakán térdelt, s az eset óta az egész Egyesült Államokban tüntetéssorozatok zajlanak a rendőri erőszak és rasszizmus ellen. Több hasonló korábbi esetben a rendőrök fojtófogása okozta az áldozatok halálát.
"Nem szeretem a fojtófogást" - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fox televíziónak adott interjújában. Majd hozzáfűzte: ennek a rendőri gyakorlatnak "általában szólva véget kell vetni". Ugyanakkor hozzátette, hogy arra "néhány nagyon bonyolult helyzetben" mégis szükség lehet.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót