A szerb kormány döntött a törvénymódosításról, amelynek értelmében újabb százeurós (35 ezer forint) támogatást kapnak majd a 16-29 év közötti fiatalok, ezt követően azonnal a parlament elé is kerülhet a javaslat - idézte a vajdasági Szabad Magyar Szó Siniša Mali pénzügyminisztert.
Emellett úton van a húszezer dináros (60 ezer forint) támogatás 1,7 millió nyugdíjas számlájára. Ekkora támogatást még soha sem kapott ez a korosztály. Emellett a nyugdíjak 5,5 százalékkal nőttek januártól.
Kapcsolódó
Mali a fiataloknak szánt 100 euró kifizetése kapcsán elmondta, hogy mindazok a fiatalok, akik korábban kérvényezték ezt a támogatást, tehát februárban már jogosultak voltak rá, nem kell, hogy újra kérvényezzék azt. Azok viszont, akik valami miatt nem adták át igénylésüket, vagy útközben koruknál fogva jogosultságot szereztek rá, május 16-a és 31-e között kérvényezhetik az újabb támogatást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Újabb szigor jön az egészségügyben

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

India válaszol a terrortámadásra, a pakisztániaknak el kell hagyniuk az országot

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
