A román kormányfő elmondta, hogy Lengyelország példájára szeretne Románia is rugalmas hitelkeretet. Ponta reményét fejezte ki, hogy kormánya sikeresen lezárja a jövő évben lejáró elővigyázatossági típusú hitelszerződést. Úgy vélte, hogy Romániának nem lesz szüksége újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért gondolkodnak más típusú hitelkeretről.
A román kormány tagjai eddig úgy nyilatkoztak, hogy 2015-től Romániának nem lesz szüksége IMF-hitelmegállapodásra.
Bukarestnek jelenleg 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-el és az Európai Bizottsággal, amelyet a két intézmény fele-fele arányban biztosít. Az IMF által vezetett nemzetközi hitelezői küldöttség várhatóan januárban megy ismét Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra.
A román kormány és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt a román kormány bizonyos intézkedéseivel kapcsolatban. Bukarest a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Venezuela négy nap alatt meglépte, amit ígért
Török Gábor: ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás
Drága és kellemetlen meglepetés érheti vasárnap az autósokat
Mától a repülőre sem engedik fel, ha nincs ilyen engedélye
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon