A washingtoni, a pekingi és a moszkvai stratégák azt mondják, hogy el akarják kerülni egy újabb hidegháború kialakulását. Az elemzők szerint a feleknek nem is érdekük ez és Oroszország gazdasági gyengesége, illetve Kína rohamos technológiai fejlődése világosan jelzik, mekkorát fordult a világ a második világháború végéhez, a 1940-es évek végéhez, az 1950-es évek elejéhez képest. Ez mind igaz ugyan, de Gideon Rachman, a Financial Times publicistája mégis úgy látja, esetenként hátborzongatóak a hasonlóságok is azzal a korszakkal.

Először is adott a felállás a régi szereposztásban. Az egyik oldalon Oroszország és Kína, a másikon az USA és szövetségesei. Joe Biden március közepén videókonferenciás kapcsolattal részt vett az Európai Unió tagállamainak csúcsértekezletén, miközben külügyminisztere, Anthony Blinken, a NATO-szövetségesek előtt beszélt a nyugati országok egységének fontosságáról. A másik oldalon Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kínai látogatásán arról beszélt, hogy Pekingnek és Moszkvának vissza kell verni az amerikai befolyást a világon.

Kapcsolódó

Nő a feszültség

A felek között nő a feszültség. A kínai légierő eddigi legnagyobb behatolását hajtotta végre a tajvani légtérbe, Peking szankciókat léptetett életbe olyan uniós és brit politikusokkal szemben, akik felszólaltak az emberi jogok kínai megsértése ellen. Moszkva hazahívta nagykövetét az USA-ból Washington Oroszországgal kapcsolatos barátságtalan megjegyzései miatt, a Biden-adminisztráció és a kínai kormány tisztviselőinek első tanácskozása kölcsönös vádaskodásba fulladt az ismert vitapontok körül.

Pekingben úgy gondolják, hogy a feszültségek azért éleződnek, mert az amerikai fél képtelen elviselni Kína felemelkedését, és van abban valami, hogy az USA nehezen viseli nemzetközi hegemóniájának gyengülését. Ugyanakkor a kínaiak figyelmen kívül hagyják, hogy a nyugati ízléstől távol áll az a fajta személyi kultusz, ami Hszi Csin-ping elnököt körülvette, miután a törvények megváltoztatásával bebetonozta magát a hatalomba. Emellett nem kerüli el az USA és az EU figyelmét a kínai katonaság muszklimutogatása sem.

További jelek

A hidegháború nyitánya az volt, hogy a Szovjetunió szorosra vonta kelet-európai befolyási övezetét. Ezzel párhuzamba állítható a kínai kisebbségek elleni kemény fellépés, Hongkong különállásának felszámolása – gyakorlatilag megszegve az erről kötött brit-kínai egyezményt –, és a kínai kardcsörtető politika erősödése például Tajvannal szemben.

Néhány hónapja úgy látszott, hogy Kína sikeresen osztja meg az USA-t és az EU-t, az utóbbival például 2020 végén kötött befektetési megállapodást, mostanra azonban az európai politikusok szankcionálása nyomán világossá vált, hogy ez nem folytatódhat. Az egyezményt aligha ratifikálja az Európai Parlament.

Akárcsak a néhai hidegháborúban most is adottak azok a regionális konfliktuspontok, ahol a felek nekieshetnek egymásnak. A klasszikus példa a Koreai-félsziget, amihez felzárkózott Tajvan. Európában kissé változott a helyzet, a frontvonal az Elbától jóval keletebbre tolódott Ukrajna közepére, mondjuk a Dnyeperhez.

Megjelent a szemben állásban az ideológiai elem, amelyre azt mondták a szakértők, hogy már csak ennek hiányában sem lesz új hidegháború, hiszen nem két egymást kizáró ideológiát valló fél áll szemben egymással. Joe Biden, az USA elnöke demokráciakonferenciát akar tartani, amin várhatóan megerősítik azt az imázst, hogy az USA világ vezető hatalma. Végül az utolsó elem a technológiai vetélkedés, amely korábban a nukleáris technológia és az űrkutatás körül, míg most az 5G-s mobiltechnológia és a mesterséges intelligencia körül forog.

Hasonló vezetők

A hasonlóságok között megemlíthető, hogy a hidegháború első amerikai elnöke Harry Truman és Biden is egy-egy csillogó elnök, Franklin D. Roosevelt és Barack Obama árnyékából lépett elő államfővé, akik alatt alelnökként szolgáltak. Mindkettejükre igaz, hogy a demokrata elit nem kelezte őket túl nagy tisztelettel, ám belecsöppentek egy olyan nemzetközi helyzetbe, ami történelmi kihívás elé állította országukat.

A brit üzleti lap publicistája elismeri, hogy van egy nagy különbség az akkori és a mostani idők között, mégpedig az, hogy a technológiai összeütközés különböző környezetben történik. A globalizáció kibontakozásának negyven éve alatt a kínai és a nyugati gazdaság szervesen integrálódott egymásba, míg annak idején ezen a téren éles határ húzódott a „béketábor” és az „imperialisták” között. Nagy kérdés, hogy ez a gazdasági egymásrautaltság, aminek világos gyümölcsei vannak mindkét oldalon, túlélne-e egy újabb hidegháborút.