A Stern hírmagazin és az RTL kereskedelmi televízió megbízásából hetente elvégzett, Stern-RTL-Wahltrend című reprezentatív felmérésének új adatai alapján a németek 46 százaléka szavazna Angela Merkelre, ha közvetlenül választhatnának kancellárt. Ez 1 százalékpontos gyengülés az egy héttel korábbbihoz képest.
A kancellár támogatottsága legutóbb január közepén - a szilveszterkor nők ellen többnyire észak-afrikai férfiak által elkövetett tömeges támadások után - volt hasonló szinten, akkor 44 százalékot mért a kutatást készítő Forsa közvélemény-kutató társaság. A menekültválság elmélyülése előtt, tavaly júliusban 56 százalékon volt ez a mutató.
Azonban a gyengülés ellenére továbbra sincs a színtéren olyan szereplő, akinek személyes támogatottsága akár csak megközelítené Angela Merkelét az úgynevezett kancellári preferencia vonatkozásában. Ezt mutatja, hogy a németek mindössze 15 százaléka választaná meg kancellárnak Sigmar Gabrielt, a CDU/CSU jobboldali pártszövetség utáni második legnagyobb politikai erő, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőjét, vagyis Angela Merkel előnye 31 százalékpontos.
A Stern-RTL-Wahltrend kutatás alapján a würzburgi és ansbachi merénylet, illetve a müncheni vérengzés után nem változott lényegesen a pártok támogatottsága. Az Angela Merkel vezette CDU és a bajor testvérpárt, a CSU szövetsége a szavazatok 35 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ami megegyezik az egy héttel korábbi szinttel. Az SPD 1 százalékponttal 23 százalékra erősödött.
A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek 12 százalékon, a Baloldal 9 százalékon áll. A legnagyobb parlamenten kívüli párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága 9 százalékos, nem változott az egy héttel korábbihoz képest.
A Forsa a Stern megbízásából egy másik felmérésben a kancellár menekültpolitikája és a würzburgi és ansbachi támadás összefüggésének lakossági megítélését is megvizsgálta. Kimutatta, hogy a németek több mint kétharmada, 69 százaléka szerint Angela Merkel menekültpolitikája nem felelős a támadásokért.
A felmérés szerint a németek 28 százaléka véli úgy, hogy a kancellár menekültpolitikájára vezethetőek vissza a menedékkérők által, valószínűleg szélsőséges iszlamista meggyőződésből elkövetetett támadások. Az így vélekedők aránya az AfD szavazótáborában a legnagyobb, 78 százalékos. A többi párt táborában a többség nem okolja a kancellár politikáját a merényletekért.
A Stern-RTL-Wahltrend felmérést július 25. és 29. között végezték 2503 ember megkérdezésével. A támadások és a menekültpolitika összefüggéséről szóló kutatásban 1007 embert kérdeztek meg július 28-án és 29-én.
Július 18-án Würzburgnál egy bizonytalan személyazonosságú menedékkérő késsel és baltával megsebesített öt embert. Rárontott a rendőrökre is, ezért lelőtték. Július 22-én egy iráni-német állampolgár Münchenben kilenc embert agyonlőtt, majd végzett magával. Július 24-én egy elutasított szíriai menedékkérő felrobbantotta magát Ansbachban; a férfi életét vesztette, tizenöten megsebesültek.
A hatóságok szerint a würzburgi és az ansbachi eset iszlamista terrortámadás lehetett, a müncheni vérengzés pedig valószínűleg az elkövető szélsőjobboldali, rasszista meggyőződésére vezethető vissza.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)